Szeptember végén ismét megnyílnak a kutatóhelyek kapui: mától elérhetők a Kutatók Éjszakája több száz izgalmas programjának részletei.
Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, az elmúlt években jelentősen leromlott az M7-es autópálya állapota a főváros és a Balaton és a főváros között, viszont hamarosan ez is megváltozik.
Az iskolai szünidőt követően az M7-es autópálya igencsak leromlott állapotú, Budapest és Balaton közötti szakaszán is megindulhatnak a szintrehozási munkálatok
– tudta meg a lap. Mint írják, a magyar tengertől délre már most is egyszerre több helyszínen dolgoznak, ezt folytatják szeptembertől az északi irányban. Szimicsku László a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgató elmondta a portálnak, hogy
Az M7-en már most látjuk, hogy lesznek olyan szakaszok (Balatonboglár–Fonyód, Balatonszentgyörgy–Sávoly), ahol az előzetes vizsgálatok (fúrásos mintavételezés) alapján az útburkolat rohamos állagromlása miatt teljes pályaszerkezetet kell cserélni
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







