Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
Elfogtak a rendőrök egy pécsi dílert, aki 8 millió forint értékben kilencféle drogot tervezett értékesíteni egy jelenleg zajló hazai fesztiválon; az akcióval mintegy 2500 adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.
A KR NNI pécsi osztálya a Baranya vármegyei rendőrökkel közösen fogta el az egyébként rendezvényszervezéssel foglalkozó férfit, aki az egyik legnagyobb közösségi oldalon hirdette techno party-jait - írták.
A közlemény szerint a 33 éves férfi pécsi lakásában és irodájában, illetve egy hozzá köthető budapesti ingatlanban 2,8 kilogramm kábítószert foglaltak le a nyomozók. A rendőrség amfetamint, ecstasy-t, hasist, marihuánát, GHB-t, kokaint, kábítószerrel ízesített házi süteményt, de még LSD bélyeget is talált. Ezek nagy része már kiporciózott adagokban volt abban a csomagban, amit egy hazai fesztiválra készített össze, feltételezhetően azzal a szándékkal, hogy azt ott értékesítse.
Az ingatlanokban a rendőrök a drogon kívül annak méréséhez, adagolásához és fogyasztásához szükséges eszközöket, valamint 1,3 millió forint készpénzt is lefoglaltak.
A férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásával gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi kitől vagy kiktől szerezte be a kábítószert, és azt is, hogy az értékesítésben volt-e segítsége, így vélelmezhetően a gyanúsítotti kör a jövőben bővülni fog - olvasható a közleményben.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







