Dr. Szabó Antal régész szerint a Duna még korántsem fedte fel minden titkát: azt is elárulta, miért páratlan a terület, és milyen újabb leletekre bukkanhatnak.
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen az óvodai dajkaként dolgozó 29 éves nő ellen, aki megölte újszülöttjét, és egy erdőben elrejtette annak holttestét - tájékoztatta Jogg Zsolt, a főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-t. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen élt, és tavaly április közepén táppénzes állományba került. Ekkor a nő már huszonhat hetes terhes volt, de ezt mindenki előtt titkolta. Nem készült az anyaságra, nem ment nőgyógyászati vizsgálatra és a védőnővel csak júniusban konzultált.
Tavaly július elején a szülei házában az esti órákban a WC-re ülve szülte meg az újszülöttet. A köldökzsinórt ollóval elvágta, majd a csecsemő fejét a földhöz ütötte. A gyermek holttestét egy törölközőbe csavarta, és a padlón hagyta.
Másnap délelőtt egy férfi ismerőse segítségét kérte, akinek azt mondta, hogy galambtetemeket kell elszállítani. Miskolcra utaztak és a vádlott a város külterületén egy erdős részén elrejtette a csecsemő holttestét - írták.
A közlemény szerint az újszülött élve született, és megfelelő körülmények között történő szülés és magzati ellátás esetén életben maradt volna. Halála erőszakos úton, keringés- és légzésleállás miatt állt be, melyhez hozzájárult a koponyát ért ütés és a köldökzsinór lezáratlan állapota. A főügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.
Kinyílnak Szentendre templomai: három napig koncertek, irodalmi estek és különleges programok jönnek
Szeptember 11. és 13. között hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét, amelyen kilenc templom és három imaház tárja ki kapuit a látogatók...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







