Ásót ragadtak Szombathelyen: egy makacs inváziós növényt próbálnak visszaszorítani a Gyöngyös partján.
Megérkezett a régóta várt bejelentés: elindulhat Székesfehérváron a pláza fejlesztése, bővítése - szúrta ki a HelloVidék. Információink szerint a városi piac működése garantált az építkezés alatt is, aminek során mintegy 1700 férőhelyes új parkoló is épül.
A hírt a város polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András jelentette be. Mint közölte, a másfél évtizeddel ezelőtt, a murvás parkoló akkori eladásával elindult folyamat mérföldkőhöz érkezett.
Mai közgyűlési ülésünkön lezártuk a piacra vonatkozó pályázatot és döntöttünk arról, hogy egységeskoncepció alapján újulhat meg az Alba Pláza, a murvás parkoló helyén pedig modern vásárcsarnok épülhet. A pláza tulajdonosa és fejlesztője ennek érdekében az értékbecslésnek megfelelő összeget, azaz bruttó másfél milliárd forintot fizet ütemezetten az önkormányzatnak. Emellett vállalta a fejlesztő, hogy saját költségén új piacot hoz létre a tulajdonában lévő murvás parkoló területén
- írta Facebook-oldalán, majd a hírt a TikTok-oldalán is bejelentette.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
@cserpalkovicsandras
Azt hitted, októberre kihalt a Balaton? Sztárfellépők, ingyenes programok és halas finomságok jönnek
Ősszel is érdemes lehet útra kelni a Balatonhoz, különösen akkor, ha egy jó halas fogás, egy koncert vagy egy családi program is belefér a hétvégébe.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







