A Hanon Systems dolgozói készek a határozatlan idejű sztrájkra, ugyanakkor továbbra is nyitottak a megállapodásra.
Megtörtént az alapkőletétel, ezzel megkezdődött a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati tömbjének építése mintegy 11,5 milliárd forintból.
A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a háromszintes épület a tervek szerint jövő év végére lesz kész. Az új tömbben a pulmonológiai, az infektológiai és az onkológiai osztály, valamint az azokhoz kapcsolódó ambulanciák, gondozók kapnak helyet, csaknem hatezer négyzetméteren.
Idézték Vargha Tamást, a Fejér megyei 1-es választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki arról beszélt, 12 évvel ezelőtt, amikor először lehetett a város országgyűlési képviselője, tudta: a legfontosabb feladata az lesz, hogy minél előbb stabilizálják a Szent György Kórház helyzetét és fejlesszék az ellátórendszerét. Jelezte, hogy ennek egyik csúcspontja volt, amikor 2015-ben a kórház fejlesztésének első ütemét, a mintegy 8,1 milliárd forintból létrehozott sebészeti tömböt adták át.
Bucsi László főigazgató felidézte, hogy az elmúlt 12 évben 15 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg az intézményben: megújult a sürgősségi-trauma ambulancia, az intenzív osztály, a gyógyszertári központ, valamint új hemodinamikai és gasztroenterológiai labort is kialakítottak az ezekhez tartozó új eszközparkkal együtt. Fejlesztették a pszichiátriai osztályt, megújult a szülészet és a perinatális intenzív centrum, továbbá létrejött egy a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt egynapos sebészet is.
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy sok minden megvalósult a kórház fejlesztésének terveiből, csak az ápolási osztály épületének felújítása nem. Megjegyezte, hogy a Modern városok programban látják azt a forrást, amelynek átcsoportosításával a város segítheti ennek a beruházásnak a megvalósítását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új belgyógyászati tömbben 1-2 ágyas kórtermeket alakítanak ki önálló vizesblokkal. Az új egységet a megújuló függőfolyosó köti össze a kórház többi részével. Az építésen és az eszközbeszerzéseken túl a projektben megtörténik a hotelépület, a diagnosztikai, a sürgősségi betegellátó osztály, valamint a szakambulancia épületeinek légtechnikai felújítása is.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







