Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Megvan az 5,5 millió beoltott, így újabb járványügyi enyhítések jönnek az országban. A hírt Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldalán tette közzé:
Ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt, a Magyar Közlönyben megjelentek értelmében ezek azok az intézkedések, amelyek akkor lépnek életbe, ha 5,5 millióan már megkapták a koronavírus elleni védőoltás első adagját.
- A kórházak és a szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem kell majd maszkot viselni. (Aki ezek után is hordani szeretné a maszkot, az továbbra is megteheti.)
- Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
- Megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások, azaz nem lesz kötelező a távolságtartás, és nem kell 10 négyzetméterenként korlátozni a vásárlók számát.
- A családi és magáneseményekre az eddigi 50 helyett már 100 főt lehet meghívni, és az eddigi 200 helyett 400 fős lakodalmakat lehet szervezni.
- Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás őszi visszaállítására.
Lesz olyan is, ami nem változik:
- A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, és a zárt térben vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében maradnak az eddigi szabályok.
- Tehát ezeken az eseményeken marad a létszámkorlátozás, és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajtuk – vagy 18 év alattiak esetében védett személy felügyelete mellett.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







