Nem mindegy, mikor és hogyan kerülnek földbe az eperpalánták. Az eper ültetése ősszel néhány egyszerű szabály betartásával sikeres lehet, mutatjuk a legfontosabb lépéseket.
Az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája lesz augusztus 7. és 9. között, a versenyzők érkezése és az istállónyitás már augusztus 4-én, kedden 14 órától megkezdődik.
Hagyományainkban, mélyen gyökerező lovaskultúránkban világszerte igazi lovasnemzetként, a modern lovaskultúra egyik megteremtőjeként ismerik el Magyarországot. A járványhelyzet miatt azonban az elmúlt hónapokban háttérbe szorultak a különböző lovas rendezvények - ennek volt köszönhető az is, hogy július elején rendezték meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét Mezőhegyesen, amiről tudósítottunk is.
A lovassport szerelmesei most újabb versenyen izgulhatnak kedvenceikért, ezúttal Kisbéren:
az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája lesz 2020. augusztus 7. és 9. között.
A versenyzők érkezése és az istállónyitás már augusztus 4-én, kedden 14 órától zajlik. A verseny idején érvényes sportorvosi igazolással lehetett nevezést leadni. A versenyzők és lovaik listáját itt lehet megnézni.
A magyar nevezési rendszerben csak a CAN-A és CAN-B kategóriás fogatok nevezését várták a szervezők, olyanokét, akik csak a nemzeti kategóriákban akarnak indulni, de nem versenyeznek nemzetközi szinten. Számukra a boxfoglalás is itt történik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nemzetközi versenyre nevezett magyar fogatok automatikusan részt vesznek a Magyar Derby-n is.
A nemzeti kategóriákban – gyermek, junior, fiatal hajtók, CAN-A, CAN-B kategória – a magyar nevezési rendszeren keresztül lehetett nevezni. A CAI2*-os kategóriákban egyes-, kettes- és négyesfogatok nevezését várták a rendezők. Az ifjúsági és póni kategóriák díjhajtása 80 m x 40 m-es négyszögben történik.
A felnőtt póni egyes-, kettes- és négyesfogat, valamint a gyermek, junior és fiatal hajtók számára rendezett magyar bajnokság döntőjén indulási jogosultsággal rendelkezik bármely, az adott kategóriára jogosult versenyző, eltekintve az előzetes kvalifikációtól. Az OB döntőn számukra érem is osztható, amennyiben az indulói létszám minimum 3. Ez azért van, mert ezekben a kategóriákban meglehetősen kevés a hazai verseny, így a versenyzőknek nincs lehetőségük az előzetes minősülésre.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







