Nagyot ment ma a budapesti tőzsde: itt van, hogy zártak ma a papírok

MTI2025. december 12. 18:30

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 393,94 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 109 607,58 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: az átlagostól kissé elmaradt a magyar tőzsde forgalma a hét utolsó kereskedési napján, a BUX ugyanakkor pluszban tudott zárni, és felülteljesítette az európai tőzsdék többségét. Fontos bejelentés nem mozgatta a hazai börzét, a vezető részvények közül a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedett leginkább pénteken, az előző napi csökkenés után - tette hozzá.

A Mol árfolyama 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2940 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,23 százalékkal, 34 400 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 1,26 százalékkal, 1770 forintra emelkedett, forgalma 456,7 millió forint volt. A Richter-papírok ára 80 forinttal, 0,83 százalékkal, 9710 forintra erősödött, a részvények forgalma 917,0 millió forintot ért el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 044,35 ponton zárt pénteken, ez 10,76 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
árfolyam, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, forgalom, emelkedés, részvény, elemzés, richter, részvények, részvénypiac, bét, részvényindex, mol részvény, részvényárfolyam, richter gedeon részvény, bux index, zárás, budapesti értéktőzsde, equilor,