Brutális drágulás a magyar boltokban, piacokon: meddig tartható ez, és mikor jön már a vége?

Pénzcentrum2025. március 11. 20:32

Az elemzők konszenzusosak abban, hogy a szolgáltatások kemény drágulása húzhatta fel a vártnál jobban az inflációt. Olyan hely is van, amely máris jelentősen felülvizsgálta az egész évre vonatkozó kilátásait.

Kevéssel ugyan, de tovább emelkedett az infláció mértéke Magyarországon: mint ma a Pénzcentrum is megírta, a KSH adatközlése szerint februárban 5,7 százalékkal kerültek többe a termékek és a szolgáltatások, mint az előző év azonos időszakában.

Több igen komoly versenyző is volt a topdrágulók között: az élelmiszerek ára 7,1%-kal nőtt, ezen belül a liszté 44,3, az étolajé 27,5, a tojásé 24,7, a tejé 22,5, a vaj- és vajkrémé 19,2, a kávéé 16,1, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5, a csokoládé és kakaóé 13,8, a tejtermékeké 10,9%-kal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 4,4%-kal mérséklődött.

A durva inflációs adatok láttán Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, hogy megkezdi az árak csökkentését szolgáló intézkedéscsomagot: kedden délelőtt bejelentette, hogy árrés-stopot hirdet a kormány a kereskedelemben. Ezt azt jelenti, hogy harminc meghatározott élelmiszer esetén a kereskedők árrése nem lehet nagyobb, mint tíz százalék. A teljes lista, amely termékekre ez vonatkozik, itt található meg:

Nagyon drágák a szolgáltatások

Nem lehet az infláció csökkenését várni, amikor a gazdaság szereplői folyamatosan árakat emelnek - erre a megállapításra jutottak az MBH Elemzési Centrumának munkatársai. Elemzésükben azt is írták, hogy leginkább a szolgáltatások drágulása lehet a luda azért, hogy nem tud megindulni a dezinflációs folyamat.

Január után újabb negatív meglepetés érkezett az inflációban februárban. Az infláció szerkezete kedvezőtlen, az élelmiszerárak és szolgáltatások éves szintű áremelkedése tovább gyorsult. A februári adatok megerősítik, hogy huzamosabb ideig magasan, a jegybanki célsávon kívül maradhat az infláció. Kedvezőtlen fejlemény, hogy a januári, vártnál sokkal gyorsabb áremelkedést követően februárban a vártnál kevésbé lassult a havi drágulási ütem, elsősorban a szolgáltatások folytatódó, jelentős drágulása miatt. A gazdasági szereplők továbbra is markáns emeléseket visznek véghez, amit a béremelések költségei és a magasabb lakossági inflációs várakozások is hajtanak. Bár a bázishatás miatt a következő hónapokban az éves árdinamika mérséklődése várható, a dezinfláció sokkal magasabb szintről indulhat tavasszal, mint azt korábban vártuk. Várakozásunk szerint a hazai fizetőeszköz összességében vélhetően nem fog tovább gyengülni, ami azért a dezinflációt is támogathatja

- írják az MBH elemzői. Hozzáteszik, hogy ezzel vélhetően befellegzett annak a jóslatnak is, hogy a jegybank még az év vége előtt kamatot fog csökkenteni.

Az adatközlést követően még valószínűbbnek tűnik, hogy idén év végénél előbb nem tud kamatot csökkenteni az MNB – erre is csak akkor mutatkozik esély, ha a tengerentúlon a Fed érdemi lazítást tud végrehajtani (aminek a valószínűsége jelentősen nőtt az elmúlt hetekben). Ezen felül a kormány által a közelmúltban belengetett, árszínvonalat kordában tartani igyekvő intézkedések minden bizonnyal bevezetésre kerülnek, már csak a pontos részletek lehetnek kérdésesek ebből a szempontból. A kiskereskedők árrésének korlátozása az első lépés, azonban az jó kérdés, hogy ennek milyen mértékű lehet az árcsökkentő hatása, illetve az is bizonytalan, hogy a teljes inflációs kosárra nézve a végső hatás mi lesz. A kiskereskedők árrése az elmúlt években érdemben csökkent, így fennáll a veszélye annak, hogy más termékeken igyekeznek az elveszett profitot megkeresni. A fogyasztói kereslet a béremelkedésnek, illetve a kormány adócsökkentő intézkedéseinek köszönhetően erős maradhat, ami növeli a vállalatok árazási erejét. Mindemellett az MNB az infláció gyorsulását látva minden bizonnyal nem fogja elsietni a kamatcsökkentéseket, ami a forint árfolyamát a januári elején látottakhoz képest jelentősen erősebb szinteken tarthatja

- írták az elemzésben.

Be is jöttek a kormányzati akciók

Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője orákulumnak bizonyult: már reggeli elemzésében pontosan megjósolta, hogy a drágulás kormányzati akciókat hoz magával, ez pedig nem sokkal később meg is történt. Emellett ő is kiemelte a szolgáltatói szektor folyamatos drágulását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A februári újabb magas inflációt egyértelműen az élelmiszerek további, vártnál jelentősebb drágulása okozta, ami akár újabb kormányzati akciókat is vonhat maga után. Nagyon kedvezőtlen a szolgáltatási szektor folytatódó intenzív felfelé árazása, de ez többé-kevésbé kalkulálható volt. Ez utóbbi abból a szempontból is negatív, hogy pár hónapja még inkább a dezinflációs folyamat támogatását lehetett várni a szolgáltatási szektortól. Ehelyett újra a rossz irányba fordult a folyamat, ami kifejezetten kellemetlen a monetáris politikai döntéshozatal szempontjából, és tartósan szigorú monetáris kondíciókat sugall. Az újabb jelentősen negatív inflációs meglepetés az inflációs előrejelzések újbóli felfelé revízióját tehetik szükségessé

- írta Nyeste Orsolya.

Az energia nem húzta a drágulást

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy az ING máris fél százalékkal megemelte az inflációs várakozást az egész évre vonatkoztatva. Kitért emellett arra is, hogy a jegybank előtt nemigen van más út, mint a hiperfegyelmezett monetáris politika folytatása.

Az érzékelt infláció mellett a maginfláció 6,2 százalékra emelkedése is óvatosságra kell, hogy intse a jegybankot. A most kialakuló helyzetben ugyanis egy elhamarkodott gazdaságélénkítő monetáris lépés csak tovább súlyosbíthatja az inflációs sokkot a forint leértékelődésén keresztül. Az inflációs helyzet tehát minden fronton romlik és ez jelentősen beszűkíti a monetáris politika mozgásterét. A februári inflációs mutató következtében az ING Bank ismét felülvizsgálta az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését. Míg a januári adat után az idei évre várt átlagos inflációt 5,1 százalékra emelte, a mai adat fényében immáron 5,6 százalékos a friss előrejelzés. Az év hátralévő részében pedig vélhetően 5,0-6,5 százalék között hullámzik majd a ráta. Ilyen inflációs kilátások mellett egyre nagyobb esély mutatkozik egy újabb komoly negatív meglepetésre a gazdasági teljesítményben-

- fogalmazott Virovácz Péter. Azt is írta, hogy szerencsére jó dolgokat is lehet találni az adatok között, és el is árulta, mire gondol.

Némi meglepetésre a tartós fogyasztási cikkek is drágultak havi összevetésben, a jelentősebben erősödő forint ellenére. Kellemes meglepetésnek nevezhető ugyanakkor, hogy a háztartási energia alig járult hozzá az infláció felfutásához. Visszahúzták az inflációs rátát az üzemanyagok és a ruházkodási cikkek árváltozásai is. Ezzel szemben újabb sokkoló szolgáltatásinflációt láthatunk: januárhoz képest 1,2 százalékkal nőttek az árak ebben a szegmensben. Jelentősen drágultak az egyéb szolgáltatások, ahol megtalálható a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások díjváltozása. Komoly áremelkedést mutatnak az olyan munkaerőigényes szolgáltatások árai is, mint az egészségügyi vagy háztartási szolgáltatások. Itt vélhetően a minimálbéremelés áthárítása zajlik a fogyasztói árakba

- írta elemzésében az ING vezető elemzője.

Címkék:
ING, infláció, gazdaság, szolgáltató, szolgáltatás, orbán viktor, szolgáltatók, inflációs adat, szolgáltató szektor, infláció mértéke, szolgáltatóipar, szolgáltatások, árrésstop, árrés,