9 °C Budapest
2009. november 19-én, csütörtökön 24 óra alatt több mint 31 cm eső esett a cumbrai hegyekben. Ez a feljegyzések kezdete óta a legnagyobb csapadékösszeg a Brit-szigeteken. Az esőzés soha nem látott áradásokat okozott, és különösen súlyosan érintette Cockermouth-t, miután a Cocker és a Derwent folyó is átszakította a partjait. A főutca 5 láb mélyen állt a víz alatt, és több millió font értékű kár keletkezett. Itt autók haladnak az árvízben Ambleside-ban, amikor a windermere-i tó áttörte a partjait és kiöntött az útra.

Csillapodott az árvíz, de marad a készültség: ezek az utak maradnak lezárva

MTI
2024. szeptember 25. 20:31

A vagyonbiztosítás érdekében az árhullám levonulása után is folyamatos marad a rendőri jelenlét a fővárosban - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Csécsi Soma beszámolója szerint az intézkedésre azért van szükség, mert az árvíz sújtotta területeken még tart a takarítás, illetve a visszaköltözés. A rendőrök a még lezárt és a már megnyitott területeken is megerősített létszámmal lesznek jelen a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utca - Királyok útja - Nánási út - Pók utca, valamint a Római-part által határolt területen - tette hozzá.

Az alezredes kiemelte, hogy a partszakasz folyamatos nyitását követően, a visszaköltözés alatt is minden segítséget megadnak az ott lakóknak. A csökkenő árhullám ellenére a Margit-szigetre és az Óbudai-szigetre továbbra sem szabad bemenni, a rendőrség a Népszigetet a Zsilip utca felől továbbra is zárva tartja a járműforgalom elől. Ugyancsak megerősített szolgálatot lát el a BRFK a csepeli Fácános dűlőnél, ahol kiemelten ellenőrzik az ott tartózkodókat - részletezte.

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai továbbra is folyamatosan, napi 24 órában járőröznek a teljes folyószakaszon, kiemelt figyelmet fordítanak a még víz alatt lévő területek ellenőrzésére, illetve szükség esetén keresési és mentési feladatokat is ellátnak. Csécsi Soma felhívta a figyelmet: az ár levonulásával a Duna part menti területein nagy mennyiségű uszadék, iszap halmozódott fel, ami a folyó megközelítését balesetveszélyessé teszi, ezért a fürdőzést, sportolást, hajózást nem ajánlja, több helyen pedig megtiltja a hatóság.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
MEDIA1  |  2026. május 16. 15:43
A győri önkormányzati hetilap legújabb számában elbúcsúzott a szerkesztőség.
Összkép  |  2026. május 15. 19:53
A helyi élelmiszerektől és közélettől, az infláción és az egyetemi puskázáson át a korrupcióig színe...
Holdblog  |  2026. május 15. 09:30
Van, aki tartósan a régió élén maradt, mások látványos felzárkózást hajtottak végre, néhány gazdaság...
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom