Megszólalt a KSH, több ponton változik az inflációs matek: ezt 2024-ben nem fogják figyelembe venni

Pénzcentrum2024. január 12. 10:43

"Az inflációs aktualitások és a számítások háttere" című sajtótájékoztató keretében elhangzott, hogy az Eurostattal folytatott egyezetések a háztartási energia inflációjának számítása kapcsán még nem zárultak le, de abban megegyeztek, hogy a KSH módszertana szakszerű. Az is kiderült, hogy az üvegvisszaváltás bevezetése miatt a betétdíjakat nem fogják figyelembe venni az árindex számításánál, dacára, hogy nem feltétlenül váltja vissza majd azokat minden fogyasztó.

Dr. Cseh Tímea beszélt a 2023-as rendkívüli inflációs adatok hátteréről. Kifejtette, hogy a fogyasztói árindex számításnak nem része a saját termelésű vagy ingyenesen kapott javak, csak a lakosság által ténylegesen megvásárolt termékek. A fogyasztói árindexet a reprezentások árváltozása alapján számítjátják ki. Ezeknek árából Laspeyres-indexet számolnak, bázisidőszaki súlyokkal. Minden hónapban nagyjából 1000 termék kerül összeírásra, reprezentánsonként 60-80 árral, melyeket a két évvel korábbi teljes év, illetve a megelőző év első három negyedévének fogyasztási adati alapján súlyoznak. A bázisidőszaki súlyozás némi felülbecslést eredményezhet az inflációban - mondta el a főosztályvezető.

2023-ben 25,7 százalékos árnövekedésről indultunk, mely év végére 5,5 százalékra csökkent, nagy volt a kilengés. Az év eleji magas inflációs mutatókban főként az élelmiszerárak és a háztartási energia mutatott nagy növekedést, mely folyamatosan csökkent az év során. 

Dr. Cseh Tímea részletesen beszélt a háztartási energia szerepéről a fogyasztói árindex alakulásában. A módszertan kialakítása akkor történt, amikor bevezették a rezsicsökkentés-csökkentést 2022 augusztusában. A módszertan kialakításához felhasználták a nemzetközi módszereket, nehézséget az jelentett, hogy az elfogyasztott energia mennyisége befolyásolta az egységárat. Ez 2022 szeptemberében nagy kilengést okozott az energiainflációban, mely 2023 szeptemberére nagymértékben csökkent. 

A főosztályvezető arról is beszélt, hogy érzékelt infláció azért is térhet el a tapasztalt áremelkedéstől, mert az árak változása nem egyenlő az inflációval. Amíg az árak folyamatosan növekedtek, az infláció mértéke csökkent. Továbbá az infláció mindig átlagot jelent, az egyéni tapasztalattól ez természetszerűleg eltér. 

Az RTL Híradó kérdésére válaszolva a főosztályvezető elmondta, hogy az Eurostattal még nem zárultak le az egyeztetések, de abban megegyeztek, hogy szakszerűen jártak el. 

A Pénzcentrum kérdésére válaszolva Dr. Cseh Tímea elmondta, hogy nyugdíjas fogyasztói kosár felülvizsgálatra fog kerülni, melyről még év elején további inflációt közölnek majd. 

A Portfolio kérdésére a főosztályvezető elmondta, hogy a betétdíj-bevezetése úgy mutatkozhat meg az árindexben, hogy a visszaváltási díjat nem fogják beleszámítani az árindexbe egyáltalán, bár nem egyértelmű, hogy minden fogyasztó él majd a visszaváltás lehetőségével. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nincs itt semmi látnivaló?

A fogyasztói árstatisztikák is transzparens módon, az európai statisztikai irányelvekkel összhangban készülnek - áll a KSH közleményében, amit a sajtótájékoztató után adtak ki. A fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak 2023 decemberében az egy évvel korábbihoz képest, míg a teljes évet tekintve átlagosan 17,6 százalékkal emelkedtek 2023-ban - közölték.

Az elmúlt időszakban több, szakmailag nem megalapozott, téves megállapítást közlő, méltatlan támadás érte a KSH-t a fogyasztóiár-index számításának módszertanával kapcsolatban - írja a közlemény. Az adatok, illetve a módszertan értelmezését segítendő, a KSH sajtótájékoztatót tartott 2024. január 12-én, a 2023. decemberi, illetve a 2023 éves inflációs adatok publikálásának napján. Az eseményen Dr. Cseh Tímea, a KSH Nemzeti számlák főosztályának vezetője, valamint Gajzágó Imre, a Fogyasztói árak osztály szakértője nyújtottak betekintést az inflációszámítás komplex módszertanába, ismertetve az aktuális trendeket, különös figyelemmel az energiaárak alakulására, a szakértői várakozásokra, valamint arra, hogy miért térhet el az egyéni inflációérzékelés a hivatalos adatoktól.

A fogyasztóiár-index számításának jelenlegi módszertana 2022 augusztusától, a gáz és az elektromos energia lakossági árait érintő kormányrendeletek módosítása [259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet] óta van érvényben, azóta változatlan. Az új módszertan bevezetésével a KSH-t az a cél vezérelte, hogy árstatisztikái a változó jogszabályi környezetben is pontos és hiteles képet adjanak

- írták. A KSH szakemberei kiemelték, hogy az Eurostat – az Európai Unió statisztikai hivatala – folyamatos egyeztetést folytat valamennyi tagállam statisztikai hivatalával. A KSH inflációszámítási módszertana összhangban van az európai statisztikai irányelvekkel (kiemelten az Európai Bizottság 2020/1148. számú végrehajtási rendeletével, valamint az Eurostat HICP Methodological Manual című kiadványában foglaltakkal). A KSH statisztikáinak minőségét nemzetközileg egységes, szakmailag megalapozott és statisztikai tudományos eljárásokkal kidolgozott módszertanok biztosítják, amelyek nem alkalmazkodnak politikai vagy gazdasági elvárásokhoz - szögezi le a közlemény, hozzátéve: ezt erősíti meg az Eurostat független külföldi szakértőinek nemrég kiadott jelentése is (Peer Review Report), amely kiemeli, hogy a KSH által készített statisztikák objektívek, magas színvonalúak és megbízhatóak.

Címkék:
ksh, drágulás, infláció, gazdaság, árváltozás, árindex, sajtótájékoztató, inflációs adat, infláció mértéke, inflációs várakozások,