Bizakodó magyar adatok láttak napvilágot: év végére elérhetjük az egyszámjegyű inflációt

Énekes Gábor2023. április 27. 12:41

A hazai és nemzetközi makrogazdasági, kilátásokról, a vállalatok pénzügyi várakozásairól tartott sajtóbeszélgetést a K&H. A pénzintézet szerint a magas kamatkörnyezet, a nehéz finanszírozás, szűkülő belső és külső kereslet még okozhatnak nehézségeket, de számos pozitív változás is észlelhető. Bizakodásra ad okot, hogy az energiaár emelkedés és az infláció csúcsán már túl vagyunk és a vállalatok is kedvezőbben látják az idei év második felét. Azonban a kiskereskedelmi forgalom december óta tartó zsugorodása és a magas kamatkörnyezet még kihívások elé állíthatja a cégeket.

„Az elmúlt három év komoly megpróbáltatás volt a vállalatok számára, előbb a covid, majd az orosz-ukrán konfliktus és az azt követő energiakrízis vitte mélypontra a cégek várakozásait. Most azonban egyértelmű javulást mutat az üzleti szektor hangulata: az elmúlt két negyedévben a kkv-k és a nagyvállalatok várakozásai is emelkedtek a tavaly harmadik negyedévi mélypont után, ami a második félévre bizakodásra, kedvezőbb kilátásokra adhat okot” – kezdte Rajna Gábor, a K&H Vállalati divíziójának vezetője.

A tavalyi zuhanás után a vállalatok hangulata lassan, de biztosan felfelé vette az irányt a K&H bizalmi indexei alapján. Az élelmiszerárak alakulása ugyan még mindig felfelé húzza a hazai inflációt, de az javuló nemzetközi inflációs környezet sokat tud segítni a hazai infáció letörésében is. „Az inflációs nyomás továbbra is magas, és csak év végére érhetjük el legkorábban az egyszámjegyű inflációt. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése ezért tartósnak ígérkezik, amit nem segít a reálbérek további mérséklődése. A másik fő kihívást az év hátralevő részében az jelentheti, hogy hogyan lehet majd a kamatcsökkentést úgy véghez vinni, hogy az ne okozzon árfolyam és piaci sokkot” – mutatott előre Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

A sajtótájékozzatón elhangzottak szerint elképzelhető, hogy növekszik majd a magyarországi munkanélküliség, de 4,3-4,4 százaléknál nem lesz magasabb, így továbbra is feszes foglalkoztatosságot prognosztizálnak a K&H szakértői. Mint ismert a kormány 500 ezer munkahelyet szeretne teremteni, ám ehhez a magyar munkaerő mobilitását kéne növelni - mondta el Németh Dávid, majd hozzátette: idehaza röghöz kötött a munkaerő, nehezen mozdulnak el az emberek a lakühelyükről.

Pozitív változást hozhat, hogy hogy az intatlan árak nem növekednek tovább és az Európai Uniós átlagban is enyhe csökkenés tapasztalható. A szakértő úgy látja, hogy ennek ellenére is túlértékelt az ingatlanpiac, egy-másfél éves idősávban normalizálódhatnak a viszonyok, ami a mobilitás megtermtésében is sokat segíthet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szó esett arról is, hogy Magyarország belső piaca egyelőre kevésbé kedvező képet fest. A nettó reálkereset az idei évben meredek, 8 százalékos esést mutatta, mellyel minden bizonnyal elértük a mélypontot. A  bérdinamikát tekintve 16 százalékos javulást vár az első fél évben K&Hde kérdés, hogy az idei év második felében megindul -e egy második körös béremelés, főként, hogy sok munkavállaló  hajlandó lenne munkahelyet váltani egy jobb fizetés reményében.

Összeségében a a következő 4-5 hónap még még nehéznek ígérkezik a belső fogyasztás szempontjából, de ezutána jöhet egy fellendülés. A várakozások szerint az idei évben második felében a nettó export hajtha, a belső visszafogja a gazdasási növekedést, így stagnálásra lehet számítani. Jövő évben viszont már 3 százalék körüli tartományba nőhet ez a mutató.

Címkék:
kkv, K&H, reálbér, bank, pénzintézet, beruházás, infláció, gazdaság, munkaerőpiac, ingatlanpiac, foglalkoztatottság, nagyvállalat, gazdasági válság, bizalmi index, recesszió, gazdasági növekedés, bizalmi-index, pénzintézetek,