A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt.
Beismerte a kormányzat, hogy rendeleti büdzsét alkotott, de annyi engedményt mégiscsak tett, hogy benyújtotta a parlamentnek az új, módosított 2023-as költségvetési törvényjavaslatot, ezt azonban csak februárban fogják tárgyalni, és a törvény erejével várhatóan csak áprilisban fogadják el – írja a 24.hu
A lap emlékeztet, a kormány tavaly év végén már rendeletben elfogadta a „rezsivédelem költségvetésének” titulált 2023-as büdzsét, ami számos tekintetben hiányos volt. A múlt héten aztán Varga Mihály benyújtotta a parlamentnek a megszokott formában, némileg kiegészítve az idei büdzsé tervezetét, amely immár a dokumentum harmadik változata. A portál emlékeztet, ilyenre 1990 óta nem volt példa Magyarországon.
A kormány részéről Banai Péter Benő azzal indokolta a lépésegyüttest, hogy most háborús veszélyhelyzet van, s úgy látják, hogy drasztikusan más makrogazdasági helyzet alakult ki a jó pár hónappal ezelőtti állapothoz képest, ezért jogszerű volt a kormány lépése, miszerint a júniusban elfogadott költségvetés helyett egy év végi veszélyhelyzeti rendeletet alkotott a parlament korábbi döntésével összhangban.
Mindez azt jelenti az idei évi magyar költségvetést illetően, hogy a parlament a február 27-én kezdődő ülésszakon – a meghatározott rend szerint – egy 4-6 hetes időszakban, általános vita keretében fogja megtárgyalni a költségvetést. Azonban parlament csak április elejére hozhat törvény erejű döntést a büdzséről, tehát bő három hónappal azután, hogy a veszélyhelyzeti rendelet már életbe lépett.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)