Ennyit keresnek valójában a magyarok: lassan csak Romániában rosszabb a helyzet

Pénzcentrum2022. augusztus 25. 19:07

Az idei év második félévében a gazdaság teljesítménye 7,3%-kal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A hazai GDP mintegy 7,2%-kal haladja meg a járvány előtti szintet. A helyzet azonban koránt sem annyira rózsás, mint ebből a számból látszik. Léteznek ugyanis más fontos mérőszámok is, mint a kevesebbek által ismert GNI, azaz a bruttó nemzeti jövedelem, mely a gazdasági teljesítmény nagyobb szeletét foglalja magában. Az ebben mért eredményeket nézve pedig hazánk még mindig csak a balkán és Románia teljesítményét szárnalyja túl.

A gazdasági fejlettség  leggyakrabban hangoztatott fokmérője, azaz a GDP tekintetében hazánk látszólag egészen jól áll növekedése az Eurostat adatai alapján mind éves, mind negyedéves alapon messze felülteljesítette a régiónk legtöbb országának növekedését. A lengyel GDP éves alapon 5,3 százalékkal, a cseh mindössze 3,6 százalékkal, a szlovák 1,6 százalékkal, a román 5,8 százalékkal emelkedett az első fél évben. Ezzel szemben Magyarország , éves összevetésben pedig 7,3 százalékos növekedést produkált. Vásárlóerőben nézve azonban közel sem ilyen fényes a helyzet. Ha így nézzük az egyes országok GDP-jét akkor hazánk bizony a tagállamok alsó harmadába került. Az EU-n belül a 27 tagállamból 17-ben alacsonyabb a vásárlóerő-alapú GDP az átlagnál. Az  utolsó Bulgária, Románia viszont a 22. helyet foglalja el, és csak Portugália választja el Magyarországtól, ugyanis hazánk a 20. helyen áll.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint ráadásul a következő negyedévekben már érdemi lassulást várunk, részben bázishatások, részben a háború negatív hatásai miatt. Negyedéves alapon szintén jelentősen mérséklődhet a növekedés. Alapesetben nem számítunk technikai recesszióra, ami azonban nem zárható ki teljesen. A növekedésre kockázatot jelentenek a beszállítói nehézségek, az ukrajnai háború és a szankciók miatt esetlegesen megszakadó beszállítói láncok, alapanyag, nyersanyaghiány, a költségek meredek emelkedése, a hitelkamatok emelkedése, valamint leginkább az elszálló infláció miatt csökkenő vásárlóerő, csökkenő reálbérek a főbb exportpiacainkon, ami visszafoghatja a külső keresletet.

Ebben tehát a magyar befektetők és munkavállalók külföldön szerzett jövedelme, valamint az Európai Unióból kapott támogatások és fizetett adók egyenlegének összege is szerepel, vásárlóerőre vetítve pedig ez a mérőszám sem festi a legszebb képet hazánkról. Mivel pedig egyre több magyar dolgozik külföldön, jelenleg különösen mérvadó lehet, hogy hogyan alakul ez a mérőszám.

Loading...

Megnéztük hát a Világbank legfrissebb (2021-es) jelentését arról, hogy ezen mutató szerint hol is helyezkedik el hazánk az EU más országaihoz képest. Ahogy grafikonunkon is látszik, a legjobb számot Luxemburg produkálta. Itt 81 ezer dollár volt az egy főre jutó GNI. A dobogó második fokát Írország foglalta el 74,5-ös értékkel. A harmadik legnagyobb összegű bruttó nemzeti jövedelemmel (68) Dánia büszkélkedhetett.

Magyarország ezt az indikátort nézve nagyobb lemaradásban van, mint a bruttó hazai terméket tekintve. Az Európai Unió tagállamai közül csak a 23. helyre fértünk fel, a tavaly produkált 17,7 ezer dolláros bruttó nemzeti jövedelmünkkel. Mindössze 4 országban volt tehát alacsonyabb az egy főre jutó jutó GNI. Ezek Horvátország (17,15), Lengyelország (16,67), Románia (14,170) és az Unió többi államától fejlettségben jócskán elmaradó Bulgária (10,7) voltak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

Ugyanezt a mutatót a vásárlóerő-paritás alapján nézve egy fokkal azért jobb a helyzet. Nem meglepő módon hazánk így is durva lemaradásban van a legerősebb gazdaságoktól, mint a legmagasabb vásárlóerőben is legmagasabb bruttó nemzeti jövedelemmel rendelkező Luxemburgtól (83,23 ), Írországtól (79,45 ), vagy Dániától (66,72 ).

Azt a felzárkózó gazdaságoknál gyakori mintázatot tehát, hogy bruttó hazai termék (GDP) és a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) között jelentős, olykor drasztikus mértékű különbségek vannak látszólag hazánk már maga mögött hagyta. Persze két mérőszám között nominálisan még mindig meglévő, azonban a többi európai gazdasággal a pozíciónkat összevetve már nem túl nagymértékű különbség a külföldi vállalatok új hazai beruházásainak csökkenésével, vagy egyéb faktorokkal is magyarázható lehet. Az mindenesetre megállapítható, hogy akár a GDP-ből, akár a GNI-ből vezetnénk le a hazai gazdaság helyzetét, bőven van még tér a fejlődésre, ha az európai csúcsgazdaságokhoz és nem Romániához szeretnénk mérni Magyarország teljesítményét.

Címkék:
gazdaság, szlovák, eurostat, vásárlóerő, eu, magyar, országok, gdp, háború,