12 °C Budapest
A courier working for Wolt food delivery service on his scooter on a sunny afternoon in Copenhagen, Denmark.

Ez eldőlt: nem katázhatnak többé a Wolt futárok

2022. július 26. 19:13

Vége a találgatásoknak, nem keresnek kiskapukat a kata-szigorításon a futárcégek. A Wolt jelezte, szeptembertől egyik futárjuk sem katázhat, de segítik majd őket az átállásban.

A katás adózási formában nem lesz lehetőség a továbbiakban a velünk való együttműködésre
–írta a Forbes.hu megkeresésére Tajta Ákos, a Wolt regionális ügyvezető igazgatója a kataszabályozás szigorításával, illetve azzal kapcsolatban, hogy a katás egyéni vállalkozóként nekik számlázó futárok miképp folytathatják náluk heteken belül a munkát. A lap megkeresésére a vezető elmondta, a katás adózási forma megváltoztatása két héttel ezelőtt váratlanul érte őket, a határidők rövidsége miatt pedig korlátozottá vált, hogy milyen lehetséges megoldásokat kínálhatnak a velük együttműködő futár partnereik számára szeptember elsejétől.

Miután alaposan, szakemberekkel megvizsgálták a helyzetet, arra jutottak, hogy ebben az adózási formában nem lesz lehetőségük a futároknak arra, hogy velük dolgozzanak. Korábban felröppentek olyan hírek, hogy a futárcégek keresik a kiskapukat. Tajta Ákos elmondta, hogy futár partnereik közül a legtöbbjüknek várhatóan az általányadózásra kell majd áttérnie, ami már csak abban is eltér a kata adózási formától, hogy több adminisztrációt igényel. A cég igyekszik minden segítséget megadni partnereinek a zökkenőmentes átálláshoz, és várják majd a visszajelzéseket is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 07:45