Iránykereséssel, kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a kissé megingott a nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője...
50 forintot nem lehet hosszútávon veszteségként elkönyvelni, kigazdálkodni- mondta a 480 forintos hatósági benzinár kapcsán Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Elmondása szerint a valós ár 15-20 százalékkal drágább jelenleg.
Grád Ottó megerősítette, ha követnénk az olaj világpiaci árát, akkor 520-540 forint körül alakulna a benzinár a hatósági ár nélkül. Hangsúlyozta, hogy nagyon nagy a különbség: az 50 forint körüli különbséget nagyon nehéz kigazdálkodni, a valós ár 15-20 százalékkal drágább jelenleg.
Az ATV Startnak elmondta, hogy a horvát kormány újra bevezette a hatósági árstopot az üzemanyagokra, de ők a valós árhoz, azaz 530-535 körüli, forintnak megfelelő horvát kunához igazították. Hosszútávon az üzemeltetők ezt nem bírják tartani, nem hivatalos információk szerint három konkrét töltőállomás bezárásáról már jelentek meg hírek. Megjegyezte, hogy egy kis, vidéki vállalkozás sokkal kedvezőtlenebb körülmények között működik, sokkal kevesebb a tartaléka.
Egy töltőállomás árbevételének 80-85 százalékát az üzemanyag adja, a kiegészítő tevékenységek - pl. autómosás - töredékét teszik ki, ezekből nem lehet kompenzálni a kieső bevételt. A főtitkár szerint a legjobb, ha megszűnne a hatósági ár, de egyre többet hallani más véleményekről, például meghosszabbításról, akkor azt a 480 forintos áron nem lehetne megtenni. Ha mégis a 480 forintos áron tartják az árstopot, akkor tömeges kútbezárásra lehet számítani. A horvát minta alkalmazható lenne itthon is, náluk sincs euró, és a piaci áron rögzítették az üzemanyagot - ebben nincsen extraprofit, csak a kutak alapműködésére elegendő. Őszintén reméli, hogy lesznek még egyeztetések a jogszabályról, és annak meghosszabbításáról egyeztetnek a szakmával.
Kiderült a szomorú igazság a magyar gazdaságról: csúnyán elhúztak mellettünk a csehek és a lengyelek
Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







