Pénzcentrum • 2021. november 19. 13:01
Rövidesen a versenyszférában is elkezdődnek a bértárgyalások azt követően, hogy a hét elején hivatalosan is megkötötték a minimálbér és bérminimum 2022-es emeléséről szóló megállapodást. A versenyszféra legtöbb vállalata ugyanakkor az új üzleti évhez köti a bérrendezést, vagyis helyben március közepéig kell egyezséget elérni. A jelentősen emelkedő bérminimum és a munkaerőhiány jövőre ismét komoly fizetésrendezést jelez.
Miután a minimálbér és a garantált bérminimum ügyében egyezség született, a versenyszférában is megkezdődnek a bértárgyalások - írja a Magyar Nemzet. Azonban a határidő itt nem a naptári, hanem az üzleti évhez lesz köthető, tehát akár márciusig is elnyúlhat a folyamat, és áprilistól lehetnek új bérek.
Napirendre kerülnek nemcsak a fizetések, hanem az egyszeri kifizetések és a béren kívüli juttatások is.
Fejtörést ezekben a hónapokban a legalacsonyabb fizetések jelentős emelkedése okozhat, ráadásul felütötte fejét a munkaerőhiány, ebből kifolyólag újraindult a verseny a képzett, tapasztalt munkavállalók felvételéért, megtartásáért; az nyer, aki többet fizet, jobb körülmények közt dolgoztat. A magyar munkavállalók pedig elsősorban a fizetés, azon belül is az alapbér összege alapján mérlegelnek. Ha a konkurencia többet ajánl, akkor a munkavállalók gyorsan továbbállhatnak. - írja a lap.
Várakozások szerint a folyamatok két számjegyű átlagbér-emelkedéshez vezetnek majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az érdekképviseletek elsődleges célja az alapbérek emelése. Fontos szerep juthat az egyéb rendszeres vagy egyszeri kifizetéseknek és a nem bérjellegű, úgynevezett munkavállalói jóllétet növelő intézkedéseknek is.