16 °C Budapest
Close up image of assorted gold ingots and gold coins cimlapi

Rég nem látott érdeklődést hozott a pandémia: megérhet aranyat venni a járvány alatt?

2021. november 10. 21:03

Miközben az elmúlt év rekordárfolyamot és -növekedést hozott az arany esetében, 2021 eddigi hónapjai inkább a stagnálásról szóltak, az 1800 dolláros unciánkénti árfolyam környékén. Ötéves visszatekintésben ugyanakkor még mindig 40 százalékos a növekedés. Jelenleg főként az ékszer, a fizikai arany és a technológiai felhasználású arany kereslete nő. A nemzeti bankok vásárlásai továbbra is jelentősek, a világ aranykeresletének 8,5 százalékát teszik ki. Idén elsősorban a kínai-amerikai kapcsolatok alakulása, illetve a globális energiaválság lehet hatással az arany árfolyamára – derül ki egy friss elemzésből.

Miközben 2020-ban több mint 24 százalékot emelkedett az arany árfolyama, 2021 első 10 hónapja inkább a stagnálásról szólt, mégpedig az unciánkénti 1800 USA dolláros szinten. Ötéves visszatekintésben azonban még így is szignifikáns, 40 százalékos emelkedés látszik az árfolyamban derül ki Krocsek Attila, a magyar tulajdonú fintech cég, a BlockBen szakértőjének elemzéséből.

2021 harmadik negyedévének trendje, hogy az ETF-ek, vagyis az arany alapú tőzsdei termékek iránt csökkent a kereslet, viszont mind az ékszer, mind a fizikai arany (aranyrudak és érmék) szegmense jelentősen nőtt az előző év azonos időszakához képest, a technológiai felhasználású aranykereslet pedig – szintén növekedve – elérte a pandémia előtti szintet.

Az aranyat nemzetstratégiai jelentősége, menedékeszköz szerepe és értékmegőrző funkciója továbbra is kiemelten fontos eszközzé teszi. Mindezek miatt, amennyiben a több éves statisztikákat vizsgáljuk, szignifikáns és egyértelmű az arany árfolyamának folyamatos emelkedése

– hangsúlyozza Krocsek Attila. A fintech igazgatója hozzáteszi: a jelenlegi árfolyam miatt éppen most lehet jó befektetés az arany, illetve minden olyan – akár digitális – eszköz, amely aranyalapú.

Különösen azért került most újra sokak érdeklődésének középpontjába az arany, mert az év további hónapjaiban számos negatív világgazdasági trend bontakozhat ki, ezek pedig ismét a menekülőeszközként használt arany szerepének erősödését hozhatják.

Főként a törékeny amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok, a China Evergrande kínai ingatlanfejlesztő csoport adósságválsága és a globálisan kibontakozó energiaválság tolhatja ismét az arany felé a befektetőket

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– fogalmaz a szakértő. A nemesfém népszerűségét jól jelzi az is - folytatja, hogy a világ jegybankjai továbbra is jelentős ütemben folytatják vásárlásaikat. Az elmúlt negyedévben mintegy 70 tonna nemesfémet vásároltak, ami nagyjából 8,5 százalékát teszi ki a világ aranykeresletének.

A Magyar Nemzeti Bank például a hosszútávú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva már az év első felében 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát. Lengyelország pedig a következő években legalább 100 tonna aranyat kíván vásárolni – jelenleg a lengyel nemzeti tartalékok 9 százaléka van aranyban, ezt tervezik feltornászni 20 százalékra a következő 6 évben.

A világ jegybankjainak aranytartaléka tavaly meghaladta a 35 ezer tonnát. Az 8100 tonnát meghaladó tartalékkal rendelkező Amerikai Egyesült Államok továbbra is vezet, mögötte Németországot és Olaszországot találjuk a nemzetközi rangsorban. A jegybankok arany iránti kereslete rekordmagasságú volt 2018-ban 656 tonnával, majd 2019-ben 669 tonnával is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem