Aggasztó jelentés: a pénztől sem lesznek boldogabbak a magyarok

2018. január 18. 16:30

Sokkal több afrikai és latin-amerikai gondolja azt, hogy "jó napja van", mint például az európaiak. A magyar eredmények ilyen téren hasonlítanak az európai országok többségében mértekkel.

A Pew Research Center Global Attitudes Survey nevű kutatását évek óta azzal a kérdéssel kezdik, hogy "Hogyan jellemezné a mai napját - ez egy tipikus nap volt, kifejezetten jó nap volt, kifejezetten rossz nap volt?".

A 2017-ben, közel 42 ezer ember részvételével, 38 országban végzett kutatásból kiderült, hogy a szubszaharai országokban, valamint a latin-amerikában élők jóval nagyobb arányban válaszolják azt, hogy kifejezetten jó napjuk volt, mint a más régiókban élők.

Az európaiak túlnyomó többsége, 73 százaléka tipikusnak jellemezte a napját, és csak a 22 százalékuk mondta, hogy az jó volt. Magyarországon is ehhez hasonló eredmények születtek: a magyarok 17 százaléka mondta, hogy kifejezetten jó napja volt, 76 százalékuk szerint tipikus volt, és csupán 8 százalék mondta, hogy kifejezetten rossz volt a napja.

Talán meglepő, hogy a válaszok negatív összefüggésben állnak az egyik jóléti mérőszámmal, az úgynevezett emberi fejlettségi indexszel (HDI). Általánosságban elmondható, hogy a magasabb HDI mutatóval rendelkező országok magasabb az egy főre eső nemzeti jövedelem, hosszabb a várható élettartam, jobbak az oktatási lehetőségek. Mégis, a magasabb HDI-vel rendelkező országban élő emberek ritkábban mondják, hogy jó napjuk volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy korábbi, 2014-es kutatás is azt találta, hogy a magasabb GDP-vel rendelkező országokban élő emberek nagyobb arányban gondolják úgy, hogy inkább rossz napjuk volt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20