Egészen elképesztő, mennyit keresnek a magyar kórházak sztárorvosai: csak úgy repkednek a havi 6-7 milliós fizetések

Pénzcentrum • 2026. szeptember 17. 19:02

Havi bruttó 9,6 millió forintot keres a legjobban fizetett orvos a magyar közfinanszírozott egészségügyben, de a húszas toplista utolsó helyére is 6,2 millió forintos összeggel lehetett bekerülni. A kiugró összegek azonban nem alapbérek: a pótlékokat és a mozgóbéreket is tartalmazzák, az azonban nem derült ki az adatokból, hogy az adott orvos hány munkaórával és ügyelettel érte el a magas fizetést.

Dr. Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ellátási főigazgató-helyettese a Balatonfüreden zajló XXVIII. Országos Járóbeteg Szakellátási és XXIII. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencián tartott előadást a finanszírozási aktualitásokról, előadása végén pedig egy egészen érdekes táblázatot is megosztott a közönséggel, melyben a top20 legjobban kereső orvos és szakdolgozó fizetését mutatta be. 

A szakember előadásában elmondta, hogy az utóbbi időszakban a NEAK olyan országos rendszert épített ki, amely a közfinanszírozott intézmények egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott dolgozóinak kereseti adatait összesíti. A kimutatásban az alapilletmény mellett a pótlékok és a mozgóbérek is szerepelnek. Az adatok alapján az orvosok átlagos havi bruttó keresete az utóbbi hat hónapban 2 millió 32 ezer forint körül alakult, és az egyes hónapok között nem volt jelentős ingadozás. A szakdolgozók havi bruttó átlagkeresete 760–770 ezer forint körül mozgott. A legmagasabb keresetek azonban ennek többszörösét is elérték.

Közel 10 millió forintot keres a lista első helyezettje

A 2026. január és augusztus közötti adatok szerint a legjobban kereső orvos havi átlagos bruttó bére 9 618 887 forint volt. Ez csaknem 4,7-szerese az orvosok 2,032 millió forintos átlagának. A második helyen 8 775 399, a harmadikon pedig 8 177 730 forintos havi összeg szerepelt. A húszas lista valamennyi szereplője legalább havi bruttó 6,2 millió forintot keresett. Fontos hangsúlyozni, hogy a bemutatott összegek havi átlagok, nem egyetlen kiugró hónap eredményei. A kimutatás a 2026. január–augusztusi időszakot foglalja össze, a közterheket és az egyszeri juttatásokat azonban nem tartalmazza.

Loading...

A prezentációból az nem derült ki, hogy a lista szereplői pontosan milyen szakterületen dolgoznak, illetve hány munkaórával, ügyelettel vagy további feladattal érték el ezeket a kereseteket. Az összegek ezért nem az orvosi bértábla szerinti alapilletményt, hanem a pótlékokkal és mozgóbérekkel növelt teljes bruttó keresetet mutatják.

A legjobban kereső szakdolgozó havi átlagos bruttó bére 4 395 600 forint volt. A második helyezett 3 856 841, a harmadik 3 770 740 forintot keresett, de még a huszadik helyen is havi 2 835 682 forint szerepelt. Ezek az összegek szintén jóval meghaladják a szakdolgozók 760–770 ezer forintos havi átlagát. A lista első helyezettjének keresete megközelítőleg 5,7-szerese az átlagnak.

Korábban komoly vita alakult ki a kétmilliós átlag körül

Az orvosok kétmillió forint feletti átlagkeresete korábban komoly vitát váltott ki az előző kormány és a Magyar Orvosi Kamara között. A Belügyminisztérium 2025. márciusi adatai alapján a teljes munkaidőben, egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvosok havi bruttó átlagkeresete 2 135 367 forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A számítás azonban mindössze 10 653 orvos adatait tartalmazta. Kimaradtak belőle többek között az önálló bérszámfejtésű intézmények, az egyetemek, egyes egyházi intézmények, a vállalkozási vagy közreműködői szerződéssel dolgozók, valamint a háziorvosok. A Magyar Orvosi Kamara ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy az adat nem terjeszthető ki a teljes orvostársadalomra.

A kamara számítása szerint az érintett orvosok átlagos alapbére akkor nagyjából 1,5 millió forint volt. A két adat közötti különbség abból adódott, hogy a magasabb összegbe az alapilletményen túl a pótlékokat, az ügyeleti díjakat és más juttatásokat is beleszámították. Az orvosok egy része ráadásul heti 50–60 órás munkával, havi több ügyelettel éri el a magasabb keresetet.

A most bemutatott, 2 millió 32 ezer forintos átlag és a kiugró, több mint 9 milliós fizetés tehát önmagában szintén nem árulja el, mennyi egy orvos alapbére, és azt sem, mekkora munkaterhelés kapcsolódik hozzá. A toplista ugyanakkor megmutatja, milyen szélsőséges különbségek alakultak ki az egészségügyön belül: miközben az átlag valamivel kétmillió forint felett jár, a legmagasabb kereset ennek közel az ötszöröse.

Címkék:
egészség, átlagkereset, egészségügy, toplista, keresetek, bérek, adatok, fizetések, neak, egészségügyi dolgozók, orvosok,