Több tízezer magyar dolgozó rohan a vesztébe: nem sejtik, mennyire veszélyes így dolgozni

Koós Anna2022. július 5. 13:01

Magyarországon a munkával összefüggő megbetegedésben szenvedők több mint 60 százaléka váz- és izomrendszeri betegségről számolt be, 12,3 százalékuk szív- és érrendszeri problémákról, 9,3 százalék pedig stresszről, szorongásról, depresszióról. A mentális betegségről beszámoló magyar dolgozók aránya emelkedett, 2013-ban még 6,1 százalék volt. Az Európai Unió országaiban viszont arányaiban kétszer annyian, a munkával összefüggő megbetegedésben szenvedő dolgozók 18,6 százaléka számolt be mentális betegségről. 

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján nőtt az Unióban a munkával összefüggésben kialakult mentális betegségek aránya a dolgozók között. Az összes foglalkoztatott arányában 2013-ról 2020-ra 1,2 százalékról 1,9 százalékra emelkedett. Ha pedig azok arányában nézzük, akik beszámoltak bármilyen munkájukkal összefüggő megbetegedésről, ez az arány 18,6 százalékos volt 2020-ban. Magyarországon az összes foglalkoztatottnak 0,2 százaléka számolt be ilyen panaszról 2020-ban, arányuk 2013-hoz képest csökkent. Azokhoz viszonyítva azonban, akik valamilyen munkával összefüggő betegségről számoltak be, 6,1-ről 9,3 százalékra nőtt az arányuk. 2020-ban a foglalkoztatottak száma átlagosan nagyjából 4 603 200 fő volt, vagyis alig több, mint 10 ezer munkavállalót érintettek mentális problémák a tatisztikák szerint, amelynél valószínűleg jóval többen szenvednek kiégéstől, szorongástól, depressziótól

Az EU tagállamaihoz képest a stresszt, szorongást, depressziót illetően jól állunk: ott a munkavállalók 1,9 szzaléka érintett 2020-as adatok szerint. Viszont ebben nagy a szórás: Svédország az összes foglalkoztatott 9,1 százaléka szenved munkával összefüggő mentális betegségtől, Luxemburgban 3,6, Finnországban 3,5, Svájcban 3,2 százalék. A statisztika szerint érdekes módon a munkával összefüggő depresszió, stressz, szorongás legkevésbé Bulgáriában, Görögországban, Cipruson, Magyarországon (0,2%) és Romániában (0,1%)  jelent problémát.

Loading...

Ha pedig azt vizsgáljuk, a bármely munkájukkal összefüggő megbetegedést jelzők közül milyen arányban vannak a mentális panaszokat tapasztalók, akkor Málta kerül az élre 47,8 százalékos aránnyal! 30 százalék feletti az arány a svédeknél, dánoknál, íreknél, hollandoknál és Izlandon, illetve Luxemburgban is. Magyarország így sem került sokkal előrébb a listában, de már nem is vagyunk a sereghajtók között.

Ezektől a megbetegedésektől szenved a legtöbb magyar dolgozó

Azok közül a dolgozók közül, akik tapasztaltak valamilyen megbetegedést, a legtöbben (60,4%) váz- és izomrendszer - vagyis a mozgásszervrendszer - elváltozástól szenvednek. Ezek a a kéz-, kar- és vállizmokat, -izületeket, -ideget érintő, vagy csontrendszert érintő elváltozások. Lehet ez ugyanúgy gerincferdülés, ahogy ínhüvelygyulladás, vagy porckorongsérv. Nemcsak Magyarországon, az EU-ban is ez a leggyakoribb megbetegedéstípus, amely a legtöbb dolgozónak problémát okoz.

A mozgásszervrendszer betegségei gyakran éppen bizonyos munkáktól alakulnak ki túlterhelés, fizikai megterhelés, a munka közbeni kényszertartások, a monoton, ismétlődő munkafolyamatok, a kisebb sérülések (mikrotraumák) vagy éppen a stressz hatására. Az elváltozások konkrétan összefügghetnek bizonyos mozdulatokkal, a derékfájdalom például az emelés, cipelés vagy a vibrációs hatás miatt alakulhat ki, míg vállfájdalom az ismételt vagy tartós statikus munkavégzés miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

A második leggyakoribb munkával összefüggő megbetegedés típus Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mely Magyarországon egyébként is rengeteg ember életét veszélyezteti, nehezíti. Ahogy pedig a váz- és izomrendszer, a szív- és érrendszer betegségei is gyakran összefüggésben állnak a túlsúllyal is, és a stressz is óriási faktort jelent a kialakulásban, amit ugyancsak a munka válthat ki. Az EU-ban jóval kisebb a szív- és érrendszeri problémák aránya, amelyek a munkával függenének össze.

Annál nagyobb viszont a stresszre, szorongásra, depresszióra panaszkodók aránya. Míg a magyar arány 9,3, addig az uniós átlag 18,6 százalék. Lehetséges azonban, hogy még ennél is jóval több a mentális zavartól, betegségektől szenvedők aránya Magyarországon. Bár a mentális megbetegedés kifejezés hallatán gyakran súlyos pszichés problémákra gondol az ember, valójában a krónikus szorongás, vagy a kiégés is betegség, és rengeteg munkavállaló lehet érintett benne - éppen a munkájával összefüggésben. Legfeljebb nem ismeri fel, vagy magának sem vallja be a tüneit. 

Címkék:
egészség, stressz, munka, munkavállaló, depresszió, dolgozó, szorongás,