KGFB: Te még nem váltottál? Erre figyelj az utolsó napokban!

Pénzcentrum2010. november 22. 08:32

Igazolható módon kell felmondani a szerződést Az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését - áll a kotelezo.hu közleményében. Az idei évben - a 40%-os díjzuhanás miatt - tízből kilenc autós találhat magának a meglévőnél kedvezőbb biztosítást, így a portál a kampány zárásáig még mintegy 700-800 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó pillanatban, maga mondja fel régi szerződését, mindenképpen utólag is igazolható módon tegye ezt meg.


Lantos Lóránt

"A közkeletű elképzelésekkel szemben most - december 1-jéig - csak a meglévő szerződés felmondását kell eldönteni, így azoknak is célszerű a következő néhány napban lépniük, akik csak a váltásban biztosak, az új biztosítóról még nem tudtak dönteni. Az új biztosítónál csak december 31-ig kell megkötni az új biztosítást. Az alkuszok természetesen arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a felmondást és az új biztosítás megkötését az ügyfél két eltérő időpontban tegye meg- javasolja Lantos Lóránt, a portál vezetője."

Annak az autósnak, akinek felmondása nem érkezik el a törvényi határidőn belül a jelenlegi biztosítójához, az adott autóra következő egy év során már csak ennél a biztosítónál rendelkezhet kötelezővel. Ha ennek ellenére egy másik biztosítóval köt szerződést, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben gondoskodni, és arról hivatalos visszaigazolást is szerezni.

Ha alkuszon keresztül zajlik a folyamat, ezt a visszaigazolást tőle fogjuk automatikusan megkapni. Ha a biztosítónál közvetlenül intézkedünk, magunknak kell meggyőződnünk, beérkezett-e a dokumentum, amelynek minimálisan az elhagyni kívánt biztosító nevét, az aktuális biztosítás kötvényszámát, a rendszámot, valamint az üzembentartó nevét, címét, felmondási szándékát kell tartalmaznia. Fontos, hogy aki az utolsó pillanatban, saját maga intézi a felmondást, ezt vagy faxon tegye, és őrizze meg a fax visszaigazolását a sikeres adásról, vagy személyesen tegye a biztosító valamelyik fiókjában, ahol ne feledjen igazolást kérni a felmondólevél átvételéről!

A portál - az alkuszok többségéhez hasonlóan - a dokumentumok biztonságos feldolgozhatósága érdekében a november 29. éjfélig beérkező ügyfélmegbízások esetén tudja átvállalni az ügyfél helyett a régi szerződés felmondását.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Idén több biztosító is elvérezhet

Idén átlagosan további 10 ezer forinttal csökkenő kötelező biztosításokért folyó versenyben akár több biztosító is elvérezhet. Közülük sokak szerint ugyanis ilyen alacsony díjakon a kötelező már nem művelhető tovább. Az autósok közül 3000 forintos díjkülönbségért már sokan megmozdulnak, 10 ezer forintos spórolásért pedig már alig akad közülük, aki ne akarna biztosítót váltani - áll a Biztosítás.hu közleményében.

Címkék:
KGFB,