Szánthó Péter • 2025. március 6. 06:26
A magyar újautó-piac stabil februárt zárt, 10 575 személyautó állt forgalomba, ami alig marad el a tavalyi adattól. Az év első két hónapjában összesen 19 700 új autót helyeztek forgalomba, ami 5 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. A legnépszerűbb márka továbbra is a Suzuki, míg a Toyota és a Ford a második és harmadik helyen áll. A legnagyobb növekedést a kínai BYD érte el, amely 218 százalékkal több autót adott el, de a Ford, Renault és Mercedes is jelentős bővülést mutatott. A modellek között a Suzuki S-Cross vezet, mögötte a Skoda Octavia és a Suzuki Vitara következik.
10 575 új személyautó állt forgalomba februárban Magyarországon, ami nagyjából megegyezik a 2024 februári adattal (166 darabbal kevesebb) - derült ki a Datahouse friss adataiból. A múlt hónap végéig kereken 19 700 ús autó kapott magyar rendszámot, majdnem 5 százalékkal több, mint a tavalyi év első két hónapjában, 2023-hoz képest pedig több mint 9 százalékos a növekedés.
A mostani adatokban már látszódhatnak az év végén megrendelt autók is, legalábbis korábban több nagy hazai márka is arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szállítási határidők nagyjából visszaálltak a "normál" kerékvágásba a népszerű modellek esetében. Sőt, az Esztergomban gyártott Suzukik gyakorlatilag azonnal elérhetők, a Kia és a Skoda slágermodelljeire is nagyjából 2-3 hónapos szállítással kell számolni, ha valaki nem készletről rendel.
Visszatérve a toplistára: a februárt a Suzuki nyerte 1649 darabbal, második a Toyota, amely 1153 autót helyezett forgalomba, harmadik pedig a Ford, amely 946-ot. A negyedik és az ötödik helyet a Skoda és a Volkswagen foglalja el, előbbi 869 darabon állt február végén, a VW pedig 736 autót helyezett forgalomba.
Éves összesítésben is a Suzuki az első 2816 forgalomba helyezéssel, és szintén ezüstérmes a Toyota 2217 darabbal. A harmadik helyen helycsere történt, 2025-ben összességében a Skoda áll jobban a Fordnál.
Ami a volumeneket illeti, egyelőre a 20 legnagyobb mennyiségben forgalomba helyező márka közül a legnagyobb nyertes a kínai BYD, amely az első két hónapban majdnem 218 százalékkal múéta felül az egy évvel korábbi számait. A Fordnál is ünnepelhetnek, majdnem 144 százalékkal emelkedtek a forgalomba helyezések 2024 első két hónapjához képest. Ezek mellett
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- a Renault (+43,2%),
- a Mercedes (+25,7%),
- a Kia (+22,7%),
- és a Volkswagen (+22,7%) kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el.
- Pluszban zárt még a Nissan (+9,9%),
- a Suzuki (+6,8%),
- a Peugeot (+6,6%)
- és a BMW (+6%) is.
Nagy mínuszban van az Opel (-58,7%), a Dacia (-22,8%), a Volvo (-24,2%), a Hyundai (-17,2%), a Lexus (-16,8%), a Mazda (-13,7%) és az Audi (-10,3%) is. Ezek mellett a Toyota, a Skoda és a SSangyong is elmarad a tavalyi számoktól.
Ez most Magyarország kedvenc autója
Az éves összesítést vizsgálva nincs sok meglepetés, 2025 első két hónapja alapján Magyarország kedvenc autója a Suzuki S-Cross, amiből 1468 darab állt forgalomba. Második a Skoda Octavia 1030 forgalomba helyezéssel, de csak épphogy előzi a tavalyi győztes Vitarát, ami a hónap végén 999 darabon állt.
Meglepetésre negyedik a Ford Tourneo, előzi a Kia Ceedet és a Nissan Quashqait is, sőt még Toyota Corollából is kevesebb kapott magyar rendszámot.