Szlovákiát már elérte a lóhúsbotrány

Pénzcentrum
2013. február 22. 10:39

Már Szlovákiát is elérte a lóhúsbotrány. Az ellenőrök a bolognai szószban találtak lóhúst - adta hírül a Sme című lap nyomán az InfoRádió.

A lap szerint ugyanarról a bolognai mártásról van szó, amely korábban a csehországi Tescóban is kapható volt, és amelyben az ellenőrök lóhús-DNS-t találtak. A szlovák piacra az ételt Nowaco márkanév alatt a Bidvest Slovakia vállalat szállította. A cég kereskedelmi igazgatója, Petr Kadás szerint háromszáz csomag mártásuk van raktáron, 2200 csomagot pedig el is adtak belőle. A felvásárlók nem a nagy kereskedelmi láncok voltak, hanem elsősorban a kisebb, lakótelepi boltok.

A Bidvest azt állítja, hogy a terméket a Comigel nevű luxemburgi cégtől vásárolta, melyet korábban francia beszállítója, a Spanghero vállalat nevezett meg. A francia céget már a lóhúsbotrány kirobbanásának elején emlegette a nemzetközi sajtó. A Bidvest szerint még azelőtt leállították a gyanús termék eladását, hogy a cseh ellenőrök megtalálták a problémás árut. Olyan információkat kaptak ugyanis, hogy a probléma mögött a Spanghero áll, mely cég a Nowaco lasagnéjébe is szállított húst.

Óvatosságból a Lidl üzletlánc is bevont két terméket a polcokról. Tomás Bezák, a Lidl szóvivője szerint egyes külföldön értékesített termékekben a cég belső ellenőrzése lóhús jelenlétét igazolta. Az egyik termék a marhahúsgulyás, a másik szintén a bolognai mártás. Mivel a szlovákiai Lidl ugyanazoktól vásárol, csak más termékeket, megelőző jelleggel levette őket a polcokról, és az ellenőrzés eredményére vár.

Szakemberek szerint a lóhús ugyan nem veszélyes, de a fogyasztó megtévesztésének számít, ha az étel elkészítésénél felhasználják, és ezt nem jelölik meg a csomagoláson.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31