Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
10 százalékkal nőtt az Auchan forgalma Magyarországon tavaly - hangzott el az áruházlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Idén hat új benzinkutat nyitnak, de a trafiktörvény és a magas benzinár őket is fájdalmasan érintette.
Az eladott termékek száma 6 százalékkal, a vásárlók száma 7 százalékkal emelkedett a tavalyi évben, ez pedig összességében 10 százalékos forgalomnövekedést jelent az Auchannál - mondta el csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatóján Dominique Docoux, az áruházlánc vezérigazgatója. Az áruházlánc forgalma elérte a 324 milliárd forintot, a várakozások szerint az idei az első rentábilis év lesz a magyar piacon.
Az eladott termékszámban 1,3 százalékos visszaesést eredményezett a dohánytermékek kivonása. Az Erzsébet-utalványok elfogadása viszont 2,3 százalékos forgalomnövekedést generált. 2013-ban mintegy 2,3 milliárd forinttal kevesebb adót fizetett az áruházlánc - leginkább a válságadók megszűnésének következtében. A kasszacsere mintegy 350 millió forintjába került az üzletláncnak.
A magas benzinár azonban továbbra is hátrányosan érinti az Auchant - elsősorban azért, mert áruházaik a város szélén, "autós" távolságban helyezkednek el. Ezt a hátrányt a saját benzinkutak alacsony áraival próbálják meg kompenzálni: 2014-ben hat új, elsősorban vidéki benzinkutat nyitnak.
Az áruházakban tovább erősítik a saját márkás termékek jelenlétét (leginkább az élelmiszereknél), több árszegmensben is; a helyi (kis)termelőknek is nagyobb szerepet szánnak. Az ömlesztett termékek koncepcióját is tovább fejlesztették, és Diszkont pont néven az áruházakon belül külön területet hoztak létre a legolcsóbb termékeknek - ezzel a diszkontláncok árait támadják. Az idei év egyik nagy újdonsága saját műszaki cikk-márkájuk, a Qilive elindítása.
Nem csak a webshop van tervben
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"A magyarországi jelenlétünk különböző kereskedelmi formákat fog felölelni a következő években" - tette hozzá Dominique Docoux. Kifejtette: dolgoznak egy olyan koncepción, aminek keretében kisebb alapterületű áruházakat létesítenek, továbbra is tervben van a webshop elindítása, de franchise-rendszerű (azaz nem az Auchan által üzemeltetett) boltok kialakítása is a tervek között szerepel.
Mint azt a vezérigazgató a Pénzcentrum.hu kérdésére elmondta, természetesen figyelik, tesztelik a konkurencia e-kereskedelmi ágának működését. Az Auchan korábban egy éven keresztül tanulmányozta a lehetőségeket, és arra jutottak, hogy a jelenleg működő online vásárlási megoldások egyike sem felel meg az elképzeléseiknek. Docoux úgy fogalmazott, hogy egy jelentősen más más online vásárlási rendszert vezetnek be, mint a jelenleg ismertek. A vezérigazgató azt reméli, hogy a jövő év folyamán meg tudják majd mutatni, mire is gondoltak ezen a területen.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








