Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Bár a nyugat-európai sajtó szerint a budapesti az egyik legolcsóbb karácsonyi vásár, sok magyar látogató valószínűleg igencsak drágának találja a Vörösmarty téren felállított pavilonok kínálatát. A Pénzcentrum.hu megnézte, mennyibe kerül a sült kolbász, a forralt bor, vagy épp a kürtőskalács a legnépszerűbb magyar karácsonyi vásárban.
Több nemzetközi felmérés is arról számolt be az elmúlt hetekben, hogy mennyire olcsó Magyarországon tölteni az adventi időszakot, vagy hogy milyen jó ár/érték arányú a budapesti karácsonyi vásár.
Az angol Daily Mail című lap nemrég 12 európai város karácsonyi vásárát rangsorolt az ottani árak, a szállás és a repülőjegy-ár alapján. Tavaly Tallinn volt az első, idén viszont Budapest győzött.
A brit posta idei karácsonyi vásári barométere szerint Budapesten igen kedvezőek az árak egy karácsonyi vásári hétvége eltöltéséhez. Rendkívül jó áron lehet például kávét vásárolni, de a forralt bor is az olcsóbbak közé tartozik.
Természetesen a Pénzcentrum.hu is megnézte, valóban ilyen alacsonyak-e az árak a Vörösmarty téren. Mi azonban nyilvánvalóan nem a tehetős brit turisták, sokkal inkább a magyar átlagvásárló szemszögéből figyeltük az élelmiszer-árakat. Nos, talán senkinek nem okozunk nagy meglepetést, ha azt mondjuk: idén is drágasággal találkoztunk. Tegyük hozzá rögtön, hogy az árakba a környezetet, a hangulatot, egyszóval az élményt is beleszámolhatjuk - így pedig már érthetőbb, miért kerül 1 500 forintba egy kürtős kalács.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az évé végéig nyitva tartó vásáron egyébként népművészeti termékek széles spektruma kerül bemutatásra úgy, mint bőrből, csontból készült használati tárgyak, kerámiák, kékfestés technikával készült textíliák, nemez termékek, kézzel készített ékszerek. A négy hetes programsorozat időszakában mindenki megízlelheti az ünnepek időszakában Magyarországon fogyasztandó hagyományos ételeket, italokat is.
Szórakoztató, a karácsonyi hangulat jegyében kialakított programokkal várják a látogatókat: egyik színpad a Gerbeaud ház előtt, a másik a Váci utca sarkánál. Képviselteti magát a népzene, a jazz, az utcazene, a világzene, de lesznek bábelőadások és táncházak, melyek egyaránt megszólítanak kicsiket, nagyokat.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó