A divatipar üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló törekvései bár jelentősek nehezen mérhetőek.
Rendeletben rögzítené a kormány a fogyasztó és a vállalkozás közti szerződések részletes szabályait; a kormány honlapján olvasható tervezetben egyebek mellett rögzítenék, hogy az interneten vásárolt áruval kapcsolatban a fogyasztó az átvételtől számított 14 napon belül elállhat a szerződéstől.
A rendelet - a tervezet szerint - 2014. március 15-én lép hatályba, tehát része annak a jogszabálycsomagnak, amely az új Polgári törvénykönyvhöz kapcsolódik.
Az uniós jogban - amelyen a rendelettervezet is alapul - a fogyasztó mindig magánszemély, az általa valamely vállalkozással kötött szerződés pedig a fogyasztói szerződés.
A tervezet előbb a hagyományos fogyasztói szerződésre határozza meg azt, hogy a megkötése előtt a vállalkozás milyen tájékoztatást köteles adni a fogyasztónak. Ilyen például az adóval növelt (bruttó) vételár, a teljesítési határidő, a fuvarozás, illetve az is, hogy a vásárolni kívánt szoftver miképpen működik együtt a hardverrel - illetve ennek a fordítottjáról is.
A másik változat az, amikor - a jog szóhasználatával - távollevők kötnek egymással fogyasztói szerződés. Ide tartozik például a telefonos és az internetes vásárlás. Ilyenkor a vállalkozásnak arról is tájékoztatni kell a szerződéskötés előtt a jövendő ügyfelét, hogy mennyibe kerül a közöttük levő kapcsolattartás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból