Nem hivatalos információk szerint, de várhatóan 50-60 ezer forintba fog kerülni a Tisza és Azahriah közös cipője.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában - ismertette keddi közleményében a hivatal.
A GVH még 2022 elején egyszerre öt eljárást indított a sajtóban "sörtörvénynek" keresztelt, két éve bevezetett kereskedelmi szabályozás érvényesítésére, amelynek célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Ezen eljárások közül eddig hármat zárt le a nemzeti versenyhatóság. Két gyorsétterem-lánc, a Burger King és a KFC esetében tavaly év végén zárultak le a vizsgálatok. A három nagy sörgyárral szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be közel egy hónapja, amelyben a versenyhatóság megállapította, hogy a holland tulajdonú sörgyártó cég megsértette az új rendelkezéseket.
A hivatal most újabb sörgyártóval szemben zárta le eljárását mely során a Dreher és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgálta. A vizsgálat feltárta, hogy a Dreher olyan feltételekkel alakított ki együttműködést, mellyel arra ösztönözte az érintett vendéglátóhelyet, hogy szinte kizárólagosan tőle vásárolja sörkészletét. Ezzel leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, és akadályozta más sörgyártók érvényesülését.
A GVH Versenytanácsa ezekre tekintettel - a vizsgált együttműködési kapcsolatban érintett egyetlen vendéglátóhely forgalmát alapul véve - bírságolta meg a Drehert. A bírság összegének meghatározásakor eltérés volt a Heinekennel szemben folyatott korábbi eljáráshoz képest, hogy vele ellentétben a Dreher nem minősül visszaesőnek. Ez indokolja, hogy a Dreherre kiszabott bírság alacsonyabb.
Az ügyben érintett másik vállalkozásra - a vendéglátóhelyet üzemeltető C V G Kft.-re - a GVH nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette. Ennek oka egyrészt, hogy a vállalkozás szerepe a jogsértésben csekélyebb volt, másrészt, hogy az eljárásban érintett üzemeltető kisvállalkozásnak minősül. Ugyanakkor a releváns szabályozással összhangban lévő megfelelési program kialakítására a fővárosi kisvállalkozást is kötelezte a nemzeti versenyhatóság - tájékoztatott a GVH.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij
- Tisztázta a pedagógusok jogállását a Belügyminisztérium
- Villamos elé hajtott a rolleres, nem lett jó vége
- Így lángoltak a hajók egy horvát jachtkikötőben – videó
- Tűz miatt kellett kimenekíteni a diákokat egy hajdúhadházi iskolából
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél