Nem hivatalos információk szerint, de várhatóan 50-60 ezer forintba fog kerülni a Tisza és Azahriah közös cipője.
Véget ért a Pilóta kekszek kálváriája: ekkortól újra kapható lesz a boltokban a nagy kedvenc
A Mondelēz Csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári üzemében április végén újraindult az ikonikus kekszmárka, a klasszikus Pilóta szendvicskeksz gyártása. A boltokba történő kiszállítás a mai napon, május 19-én megkezdődött.
Az eredeti és változatlan receptúrával készülő Pilótát május 19-től kezdi kiszállítani a Mondelez kiskereskedelmi partnereinknek, és tervei szerint július elejére immár országszerte a legtöbb kiskereskedelmi egységben elérhető lesz a népszerű szendvicskeksz - írja közleményében a cég.
Első körben a klasszikus Pilóta tér vissza a boltokba, majd júliustól a Pilóta Tripla kakaóst is visszavezetik. “A Mondelez Hungária számára különösen fontos a magyar fogyasztók egyik legkedveltebb, ikonikus kekszmárkája, a Pilóta. Köszönetet mondunk minden hűséges fogyasztónknak a türelmükért és ragaszkodásukért. Ahogy ígértük: a Pilóta visszatért.” – mondta Grzegorz Lis, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rengeteg „napelemes” család örülhet
- Két luxusautó is ripityára tört az M0-son egy balesetben – videó
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont