19 °C Budapest
Eltűnhet a polcokról a magyar csirkemellfilé: drámai folyamatok összhatása hozta el a krízist

Eltűnhet a polcokról a magyar csirkemellfilé: drámai folyamatok összhatása hozta el a krízist

2022. július 5. 09:48

Egyes élelmiszer-áruházakban már csak szlovák csirkemellet lehet kapni – írta meg a G7 gazdasági portál. Bárány László, Magyar Broilerszövetség elnöke, a Master Good Kft tulajdonosa árulta elaz InfoRádiónak, hogy a hatósági ár és a hőség miatt a magyar termelők nem tudják fedezni a keresletet. 

A Tesco egyik legnagyobb beszállítójaként a Master Good Kft.-nél is érzékelik azt a keresletnövekedést, amit többek között a mellfilé árstopja okoz. Nekik körülbelül 25-30 százalékkal növekedett a belkereskedelmi igényük, annak viszont, hogy az említett áruházlánc miért nem tudja kielégíteni a megemelkedett igényt magyar beszállítóktól, több oka is van. Fontos faktor szerinte az elmúlt hetek időjárása miatt a csirkeistállókban is nagyon megemelkedett a hőmérséklet, ami hatással van az állatok növekedésére, és így 10-12 százalékkal kisebb élőtömegű csirkéket kénytelenek vágni.

A Magyar Broilerszövetség elnökének szavai szerint a megemelkedett energiaköltségek, valamint a madárinfluenza telepítési korlátozásai alakították ki azt a helyzetet március–áprilisban, hogy legalább 15 százalékkal kevesebb csibét sikerült letelepíteni. Ez nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában jellemző, a hiány pedig hatással volt az árakra is.

Bárány László úgy véli, nem egy tényleges hiányról van szó, hanem átmenti, országrészek, vásárlókörzetek között változó jelenségről. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valamire erős a kereslet, ahhoz a kínálati oldal előbb-utóbb felzárkózik, ami a csirkehús esetében két-három hónap alatt lehetséges.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem