Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Mintegy 30 százalékkal kevesebb spárga terem az idén, de még ennek a betakarítása és értékesítése is gondot okoz a termelőknek a munkaerőproblémák és a piac beszűkülése miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A spárga a tavaszi időszak egyik legkorábbi friss terméke, már megjelent a boltokban. Az enyhe télnek köszönhetően az idén március elején kezdődött a fóliával takart, úgynevezett halványított - fehér - spárga betakarítása.
A NAK szerint már most látható, hogy egyes területeken a termés 30 százaléka nem lesz betakarítható, ennek több oka is van. Az állományt az idei szezonban többször is súlyos fagykár érte. Emellett munkaerőhiány nehezíti a betakarítást, mivel zömmel erdélyi magyar, illetve román szedőmunkások végzik, akik hazamentek, és a járványhelyzet miatt nem tudtak visszajönni. A munkaerő-problémákat a cégek úgy próbálják kezelni, hogy más ágazatokból ideiglenesen felszabadult munkaerőt tanítanak be a spárga szedésére.
A magyarországi üzemi spárga termőterület mintegy 1570 hektár, az évi termésmennyiség 5000 tonna közül szokott alakulni. A legjelentősebb spárga termőterületek Bács-Kiskun (58 százalék) és Csongrád (29 százalék) megyében találhatók, kisebb ültetvények vannak még Hajdú-Bihar, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében is.
Az értékesítést az idén a járványhelyzet nehezíti, az éttermek, szállodák leállásával ugyanis elmaradnak a megrendelések. A spárga exportorientált magyar kertészeti termék, évente a termés 70-80 százaléka megy külföldre, fő piaca Németország és Svájc. Az idei export indítását ellehetetlenítette a járvány, a megrendelések elmaradtak, és kezdeti szállítmányozási problémák is voltak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az agrárkamara adatai szerint Magyarországon az elmúlt évek növekvő tendenciája ellenére még mindig nagyon alacsony az éves spárgafogyasztás, mintegy negyed kilogramm személyenként. Eközben például Németországban 1,7 kilogrammot tesz ki.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
- Ezek az aggályok akadályozzák a fiatalok sportolását
- Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába - kiképzési feladatokra
- Újabb streamingszolgáltató keményít be
- Negyed évszázad után feltámad hamvaiból egy klasszikus mobiltelefon
- Új utat találtak a hackerek az okostelefonokba