Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
Januárban minden várakozást felülmúlt a hazai infláció. Megnéztük, mely termékek és szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben és hol volt a legnagyobb áresést.
Januárban hét éve nem látott mértékben, 4,7 százalékkal nőttek az árak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, ami minden szakértői várakozást felülmúlt. Egy hónap alatt, decemberhez képest is kiugró mértékű, 0,9 százalékos inflációt mért a KSH.
Nem csoda, ha sokan úgy érzik, hogy az infláció még annál is magasabb, mint ahogy a KSH mérte, hiszen sokszor olyan termékek ára emelkedik nagyobb mértékben, amelyeket gyakrabban vásárlunk (élelmiszer), miközben azoknak a termékek stagnál vagy csökken, amelyekkel ritkábban találkozunk (tartós fogyasztási cikkek, rezsiköltségek). Ráadásul mindenkinek eltérő az egyéni fogyasztói kosara is - számolt be a Portfolio.
A januári adatok alapján az látszik, hogy kifejezetten gyorsan emelkedett az élelmiszerek ára, ami visszaigazolja azt az érzésünket, hogy bizony nagyon magas az infláció. A friss zöldségek ára 14százalék feletti mértékben emelkedett egy hónap alatt, amiben szezonális hatás is benne van, illetve az uborka és a paradicsom árrobbanása. Az áremelkedési lista második helyére a postai szolgáltatások kerültek fel, decemberhez képest közel 9 százalékos áremelkedéssel. Ennek egy részét magyarázza, hogy a Magyar Posta folytatja a "levéltermék-portfólió egyszerűsítését", miközben "változnak" a levélfeladási díjak. Nos, a jelek szerint mindez igen komoly áremelésben csapódott le. A dobogó harmadik helyére a tea került fel, 8 százalék feletti áremelkedéssel. Ez jóval rejtélyesebb, mint például a hús- és zöldségfélék drágulása, ugyanis amíg ezeknél jól azonosítható az árakat felhajtó sokkhatás, addig a globális teaárak inkább csökkentek 2019 végén. Így aztán a tea drágulásának elsőre nem is látszik igazán az oka.
A tíz leggyorsabban dráguló termék és szolgáltatás közé bekerült a szerencsejáték, a mozi, vagy pl. a margarin, a hazai és déli gyümölcs, a sertészsír, valamint a burgonya. Nem meglepő, hogy a szerencsejáték felkerült a listára, hiszen a Szerencsejáték Zrt. januárban 20 százalékkal növelte az ötös- és hatoslottó árát. A teljes termékkör drágulása ehhez képest még visszafogottan is tűnik, aminek két oka van. Egyrészt a Luxor, a Keno, a Joker és a Putto csak február közepétől drágult, így a januári árindexben még nem szerepel a hatás. Másrészt a lottó esetében a nyereményalap is nőtt, így a "nettó" drágulás kisebb, mint 20 százalék.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mi lett olcsóbb?
Mindeközben a tíz legnagyobb ércsökkenést mutató termék között nem igazán találunk meglepőeket. Szezonális kiárusítások hatására döntően a ruházati termékek ára csökkent januárban, 1-4százalékos mértékben. Az "egyéb távolsági úti cél esetében" a januári áresést decemberben egy jelentős emelkedés előzte meg. A szolgáltatásra általában is jellemző cikkcakkos áralakulására nem találtunk módszertani magyarázatot a KSH oldalán, de mivel az éves árindexek sokkal stabilabbak, alapvetően szezonális hatásokra gyanakodhatunk.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hasznos újítás – jó hír érkezett a tömegközlekedést használóknak
- Bajba kerülhet, ha ilyen laptopja vagy számítástechnikai eszköze van
- Több jó hírrel indul most az eperszezon
- Elköltözött a különleges balatoni látnivaló
- Ne essen pánikba, de autósként nem árt, ha ezekről tud
- Egy kicsit hűvösebb lesz, de azért marad a kellemes tavasz - időjárás-jelentés