Az önkiszolgáló kasszák elvileg a boltnak és a vevőnek is jók, de van velük egy kis gond-
Szinte már hagyomány, hogy amint elindul a jegyvásárlás a legújabb Star Wars-filmre, a Cinema City weboldala felmondja a szolgálatot. Nem sokkal 10 óra előtt kezdték el árusítani a jegyeket a trilógia befejező részére, a Skywalker korára, de máris elérhetetlen a mozihálózat honlapja.
A Star Wars: Skywalker kora premierjére, december 19-ére, mától lehet jegyet váltani a Cinema City mozikban. Lehetséges, hogy jobban jár az, aki az online vásárlás helyett személyesen megy el megvenni a jegyét. Nem ez az első eset ugyanis, hogy az e-jegyvásárlási rendszer összeomlik a hirtelen megnövekedett forgalomtól. Ráadásul idén, amelyet a vásárlók jeleztek is a közösségi média felületeken, nem hirdetett meg sem a forgalmazó, sem a mozihálózat konkrét időpontot sem az árusításra, pedig tegnap azt ígérték, hogy jelezni fognak.
"A Cinema City weboldalára érkező nagy terhelés miatt a Star Wars: Skywalker kora című filmre indított mai jegyelővétel során ismét lassulás tapasztalható a rendszerben. Tudunk arról, hogy történtek sikertelen tranzakciók, de ez az összes jegyeladáshoz képest elenyésző, a rendszer működik.
Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk!
A Cinema City mindegyik mozijában személyesen is van lehetőség a jegyvásárlásra, emellett folyamatosan újabb vetítési időpontok megnyitásával szeretnénk még több rajongónak elérhetővé tenni az új epizódot.
Fontos tudnivalók:
Egy adott jegyvétel abban az esetben minősül sikeresnek, ha a vásárlás után a néző visszaigazoló emailt kap a Cinema City-től. Akik a Cinema City-től nem kaptak visszaigazoló levelet, azoknak nem sikerült a vásárlása, a levont összeget sürgősséggel jóváírjuk majd az adott bankszámlán anélkül, hogy azt külön jelezni kellene a mozihálózatnak. Ha a jegyvásárló nem rendelkezik a visszaigazoló levéllel, javasoljuk, hogy próbálja újra a tranzakciót. A Cinema City semmilyen esetben sem ad el ugyanarra a helyre kétszer jegyet!"
Azok, akik már fél 10 óta várták, mikor nyílik meg a jegyelővétel, hasonló problémákkal szembesültek, mint a korábbi években. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak, akiknek sikerült jegyet váltaniuk, arányaiban viszont az elégedetlen vásárlók vannak többségben.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ugyazanaz a sztori évek óta
Utoljára 2019. április 4-én akadozott ennyire az online jegyvásárlás, akkor a Bosszúállók: Végjáték premierjére vehettek jegyet a nézők. Akkor is ugyanazokkal a jelenségekkel találkozhattak: vagy be sem tudtak lépni a vásárlási-helyfoglalási felületekre, vagy ha sikerült is megvenni a jegyet, a rendszer levonta a pénzt a számláról, visszaigazoló e-mailt azonban nem érkezett.
Azonban néhány felhasználó ezt is cáfolta. Ez a mizéria évek óta tart, és szinte már hagyománnyá kezd válni, nem csak a Star Wars-filmek, hanem a nagyobb várakozást övező blockbusterek előtt is. A rendszerint 10 órára meghirdetett online jegyelővételek a blockbusterek esetében időnként később élesednek, ami után pedig nem bírja el a rendszer a terhelést.
Tavaly előtt Az utolsó jedikre ilyenkor már régen megvolt a jegyük a rajongóknak - akkor már október 10-én megnyitották az elővételt -, ezért nemrég a ziro.hu megkereste Buda Andreát, a Cinema City marketing- és PR-igazgatóját, aki akkor még nem tudott hivatalos információval szolgálni arról, mikortól vásárolhatnak jegyet a nézők, de elmondta:
Úgy tűnik, mégsem sikerült olyan fejlesztéseket végrehajtani, hogy zökkenőmentes legyen a jegyelővétel. Viszont az érezhető, hogy azért az áprilisi Bosszúállók-eset, valamint a korábbi évek Star Wars-filmjeihez képest, most mintha többet bírnának a szerverek. Azonban lehet, hogy ez azért van így, mert az új trilógia második epizódjának fogadtatása negatív volt, ezért kevesebben állnak most sorban az online kasszáknál is.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint
- Más világ kezdődött a Balatonnál - itt vannak a részletek
- Néhány napra szinte nyár lesz, de eső is jön - heti időjárás-előrejelzés
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella