A tejet helyettesítik leggyakrabban a fogyasztók növényi alapú alternatív termékekkel.
A 23. héten az Eurojackpot főnyereménye bruttó 42 millió euró, azaz közel 14 milliárd forint. A játék hazai bevezetése óta csaknem 4,8 millió magyar játékos nyert ezen a típusú játékon.
2014-ben Magyarországon is elindult a nemzetközi Eurojackpot játék, az azóta eltelt időszakban több jelentős nyeremény is született hazánkban. 2017 februárjában például az egyik szerencsés lottójátékosnak sikerült az, amiről a legtöbben egész életünkben csak ábrándoznak: telitalálatos lett a feladott szelvénye az Eurojackpot-on. A közel 6 milliárd (bruttó 22,5 millió euró) forintos összeg azóta is a magyar lottótörténet legnagyobb nyereménye.
Az Eurojackpot a hazánkban játszható számsorsjátékok közül egyedülálló abban a tekintetben, hogy akár több tízmilliós összeggel gazdagodhatunk akkor is, ha az adott játékos csupán 5 vagy 5+1 számot talál el. Előbbi esetben az átlagnyeremény megközelíti a 32 millió, utóbbi esetében pedig a több mint 250 millió forintot.
Egy, a Szerencsejáték Zrt. által a közelmúltban elkészített reprezentatív kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok többsége mit tenne abban az esetben, ha megnyerné az Eurojackpot főnyereményét.
A válaszadók közel kétharmada azonnal elmondaná a jó hírt házastársának, párjának, míg egyötödük senkivel sem osztaná meg az örömhírt. Azt is elárulták, hogy mire költenék a nyereményt: a megkérdezettek 54 százaléka álmai ingatlanját vásárolná meg, de vannak olyanok is, akik részvényekbe fektetnék pénzüket (11%). A hosszabb távú gondoskodás jegyében pedig a lakosság közel háromnegyede családja támogatására használná fel a nagy összegű nyereményt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szerencse bárkit megtalálhat, így érdemes még a ma esti sorsolás előtt megtippelni az 5+2 számot.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása