Egyedülálló tápanyagösszetétele elősegítheti az agysejtek közötti kommunikációt és védelmet nyújthat az idegsejteknek a gyulladástól és oxidatív stressztől.
Öt magyar felnőttből négyen megnézik az élelmiszercímkéket. A vásárlók ráadásul különös figyelmet fordítanak a tartósítószerek, a cukor és a különböző színezőanyagok jelenlétére a termékekben, holott sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy az E-számok nem minden esetben laborban előállított veszélyes kemikáliák, hanem olyan általános anyagok is lehetnek, mint a C-vitamin (E-300) vagy a sütőpor (E-500). Ezen felül a Coca-Cola június 20-i sajtóeseményén a Pénzcentrum megtudta azt is, hogy a teljes magyar gazdaságot sújtó munkaerőhiány a vállalatot is érinti, és legnehezebben a pénzügyi, logisztikai és gyártási területre találnak megfelelő számú és jól képzett szakembert.
- mondta el Szűcs Zsuzsa, diatetikus, a Coca-Cola legfrissebb, reprezentatív kutatását ismertetve, a cég június 20-án tartott sajtóeseményén.
Az adatokból kiderült, hogy a magyar felnőtt fogyasztók egyharmada él abban a hitben, hogy az otthoni ételkészítés során nem használ élelmiszeripari adalékanyagokat, azaz lehetőleg távol tartja magát az aromáktól, ízfokozóktól, állományjavítóktól vagy térfogatnövelőktől. Ha viszont a cég úgy tette fel a kérdést, hogy vanillincukrot, ételízesítőt vagy éppen sütőport szoktak-e használni, az derült ki, hogy igen széles körben használatosak ezek az összetevők.
Jól példázza a vásárlók fejében lévő kettőséget például, hogy a fogyasztók közel 90 százaléka állítja szilárdan, hogy nem tesz térfogatnövelőt az otthoni sütés, főzés során a süteményekbe, ételekbe. Ehhez képest saját bevallása szerint sütőport (ami bizony egyfajta térfogatnövelő) 80 százalék használ több-kevesebb rendszerességgel. Hasonló a helyzet az ízfokozók terén is: a megkérdezettek közel 70 százaléka gondolja úgy, hogy az ételkészítés során nem veti be ezt az adalékanyagot, ezzel szemben több mint 60 százalék használ leveskockát, húspácot vagy ételízesítőt, márpedig ezek túlnyomó többsége ízfokozó hatású összetevőt is tartalmaz.
Az eltarthatóság kérdése is jócskán félrement a vásárlók gondolataiban a különböző teszteken, hiszen arra a kérdésre, hogy az üzletekben kapható gyümölcslevek miért állnak el sokáig felbontás nélkül. A válaszadók közel fele - rosszul - arra tippelt, hogy tartósítószereket tartalmaznak ezek a termékek, és csupán tízből hárman tudták jól, hogy a csomagolástechnológiának és a pasztőrözésnek köszönhető a hosszú eltarthatóság.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Munkaerőhiány
mondta el a Pénzcentrum kérdésére a Coca-Cola, hozzátéve azt is, hogy mivel a vállalat munkavállalóinak nagy része gépkezelő, raktáros vagy területi képviselő, ezért a fluktuáció is ezeket a munkaköröket érinti leginkább. Emellett a cég kiemelte azt is, hogy a nehézségek ellenére a Coca-Cola HBC a Randstad Employer Brand Research rangsorában idén a nyolcadik helyen végzett. Mindezzel együtt a vállalat a potenciális munkatársait különböző munkáltatói márka kampányokkal éri el.
-tették hozzá. Jelenleg a vállalatnál egyébként 245 ember dolgozik több műszakban, de az évi több millió darab készterméket pusztán az emberi erő nem tudna ellátni, úgyhogy a gyár szinte minden tevékenysége automatizált.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata