Az önkiszolgáló kasszák elvileg a boltnak és a vevőnek is jók, de van velük egy kis gond-
Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat - írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.
A lap keddi számában emlékeztet arra, hogy a hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, s abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak: például a tisztálkodási és mosószereket, bizonyos élelmiszereket, dohánytermékeket, írószereket, zsebrádiót, karórát.
Ezután a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve az élelmiszert, a tisztálkodási szereket és a dohányárut. Az elítélt kapcsolattartója ezeket a "tiltott" termékeket saját költségén megrendelheti a börtönboltban, vagyis a törvénymódosítás elfogadása után a hozzátartozók csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé került rokonnak, és ez beleszámít a havi egy csomagba.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter