22 °C Budapest

Na ezért kígyózik a sor állandóan a hazai Sparokban, Tescókban

2017. július 22. 12:01

A hosszú sorok a boltok pénztáraiban azt mutatják, hogy kevés a pénztáros, eladó, árufeltöltő. De nem nő a létszám, 30 ezerrel többért sem rohannak többen eladónak.

Szinte minden bolt pénztárost, árufeltöltőt, vagy éppen eladót keres. De úgy látszik, a boltos fizikai dolgozók bérének 20 százalékos emelése kevés volt az elmúlt egy esztendőben, hiszen 2016 májusában még csak 158 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset, ami januárra 183 ezer forintra kúszott fel. De ez is kevés volt, így májusra már 189 ezer forintnál tartottak a boltosok, egy év alatt 20 százalékkal, ötödével, több mint 30 ezer forinttal emelve a béreket.

A szakszervezet persze azt mondja, még több kell, csak azt nem árulja el, hogy miből, hiszen a bevétel emelkedésének üteme 5% alatt mozog, tehát negyede a bérnövekedés tempójának. Árat emelni pedig nagyon nehéz, hiszen verseny is van a piacon, a vásárló pedig nagyon is nézi az árakat. És nagyok a boltok közötti árkülönbségek is, így nem igényel hosszabb fejtörést, hogy ki járna rosszabbul, az újabb fizetésemelés ára a drágulás lenne. De nyilván vannak olyan boltosok ma is, akik ha óvatosan is, de árakat kényszerültek emelni.

A nagyáruházaknál nagyobbak a bérek, így tűnik, ez a létszámhiány nagyobbrészt a kisboltosok vesszőfutása. Erre utal, hogy az elmúlt fél évtizedben 15 ezerrel csökkent a kisboltok száma, ennyien nem bírták a versenyt és ennek feltehetően nincs még vége. Persze, az álláshirdetéseket böngészve nem szabad azt hinni, hogy a nagyáruház hátradőlhet, ők is keresnek dolgozókat szép számmal.

Év közben olvadozik a bolti dolgozók létszáma

Sok az álláshirdetés, a "rögtön jövök" tábla a kisboltok napközben lehúzott redőnyein, hosszú a sor még a nagyáruházak pénztárainál is, ami azt is mutatja, hogy a létszám 2017-ben év közben nem nőtt. A bolti kiskereskedelemben a nagyobb - a négy főnél többet foglalkoztató - boltok dolgozóinak létszáma január-május között félezerrel csökkent, a fizikai dolgozóké pedig ezer fővel.

Az élelmiszerboltokban is kevesebben dolgoznak, de a ruházati, villamos háztartási készülék, használt cikk, vagy éppen a sportszer üzletek sem találtak több eladót. A bútorboltosok jobban tekernek a munkaerő toborzásban, de ott magasabbak a bérek a boltos átlagnál:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Messze még a végállomás

A munkaerőhiányt nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, hiszen eleve több év hordaléka adódott össze eddig is, ráadásul lehet itt hablatyolni arról, hogy mi lesz, ha a vendéglátók bért emelnek és odamegy az eladó, nem ez az igazi gond. A munkaerőhiány gyökere az, hogy a magyar gazdaság nem tudott a versenyképességben felzárkózni és az alacsonyabb béreket feltornázni, mert annak ez lenne a feltétele. Így viszont több százezer - ki tudja mennyi - dolgozó a határon túl keresi a kenyérre valót, ahol nem néhány tízezer forint a bérkülönbség.

Tűzoltás lesz még hosszú ideig, hiszen a vállalkozásoknak nincs annyi erejük, hogy hirtelenjében nagy béremelést adjanak, ugyanis akkor nagyon mélyen a zsebükbe kellene nyúlni, olyan nagy zseb pedig kevés van, amelyik nem lyukadna ki azonnal. Eddig is voltak olyan vállalkozások, nem csak a kereskedelemben, akik végleg kibuktak a sorból. És ennek sincs még vége. Kérdés persze az is, hogy egyrészt az állam mennyire tudja hátrébb szorítani a feketézést, ami nyomasztó teher, másrészt hajlandó-e például a létükért küszködő kisvállalkozásoknak pénzt, kedvezményt adni a túléléshez, hiszen a nagyobb gond náluk van.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem