Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
A nyár nagyon erősen felpörgeti a kiskereskedelemben az italszegmenst, az üdítők éves forgalma eléri a 145 milliárd forintot - írja a Világgazdaság.
Kulcsszerepet tölt be az élelmiszer-kiskereskedelemben érintett áruházláncok életében az alkoholmentes szomjoltó italok értékesítése - tudta meg a lap a Nielsen piackutató által közölt adatokból. Az ásványvíz bolti eladása tavaly március és idén február között 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de még mindig 62 milliárd forintot tesz ki.
Eközben a jeges tea forgalma 4 százalékkal, 17 milliárd forintra nőtt, a szénsavas üdítőitaloké pedig stagnált az elmúlt évben, továbbra is 66 milliárd forint körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a Nielsen kiskereskedelmi indexe által vizsgált 90 kategória közül a legnagyobb árbevételt generáló élelmiszerek közé tartozik a szénsavas üdítőital, a negyedik legnagyobb forgalmat érték el vele a kereskedők közvetlenül a feldolgozott hús, a sör és a sajt után.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A Real Madrid ünnepel, a katalánok szidják a leghangosabban a bírót
- Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedév alapján
- Mekkora esélye van von der Leyennek az újraválasztásra?
- Az amerikai elnök megfenyegette Izraelt
- Jó hír a Dunakanyarba látogatóknak
- Több ezer online beszélgetés szivárgott ki a német hadseregtől, a szakértő hírszerzési akciót sejt a háttérben