18 °C Budapest

Lebuktak a magyar fiatalok: hamis ruhákra szórják el a zsebpénzüket

2017. április 6. 20:30

Mivel az eredeti termékek kereskedelmi vételára jóval magasabb, mint a hamisítványoké, a legtöbb vásárló nem különösebben riad vissza ezek beszerzésétől: a 15-24 év közötti korosztály csaknem háromnegyede (72%), míg az 55 éves és annál idősebb megkérdezetteknek pedig jóval több, mint fele (58%) jelölte meg az alacsonyabb árat annak feltételeként, hogy az adott termékből az eredetit vegye meg a hamisított helyett - derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

A két korcsoport abban is egyetért, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok hiánya gazdasági káoszhoz vezetne (73%, illetve 70%). Az európai emberek közel fele (44%) szerint elsősorban a nagyvállalatok és híres művészek élvezik a szellemi tulajdon védelmének hasznát és a fogyasztókra nézve értelmetlenek a szigorú intézkedések.

Az online tartalmak kapcsán sok esetben az ismerethiány jelenti az egyik legsúlyosabb problémát, vagyis az érintett felhasználók nem tudják megállapítani, hogy mi minősül legális vagy illegális forrásnak. Tavaly már a fogyasztók 24 százaléka gondolkodott el azon, hogy bizonyos zeneszámok vagy videók letöltésére szolgáló oldalakat legálisan használ-e, vagy sem, ami a 2013-as adatokhoz képest 5 százalékpontos javulást jelent. Pozitív fejleménynek tekinthető az is, hogy 2013 óta 7 százalékponttal nőtt a jogszerű online szolgáltatások igénybevétele, így jelenleg a megkérdezett európaiak 27 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben fizetett legális tartalom megszerzéséért.

A felmérés eredményei alapján elsősorban a fiatalok és a városban lakók választottak legális forrásokat az interneten fellelhető anyagok beszerzése során. Ugyanakkor némi aggodalomra ad okot, hogy jelenleg a válaszadók több mint negyede (27%) egyetért azzal az állítással, hogy az illegális tartalmak sokszínűbbek, mint a legális úton elérhető verzióik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A javuló tendencia ellenére még mindig jelentős ismerethiány tapasztalható a fogyasztók részéről arra vonatkozóan, hogy mi számít eredetinek és mi hamisnak. Ezért a szankciók mellett kulcsfontosságúnak tartjuk a fogyasztók pontos tájékoztatását a jogszerűtlen tartalmak és hamis termékek felismerhetőségéről, és ezek káros hatásáról

- mondta el Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára.

Az általános tájékozatlanságot támasztja alá az a tény is, miszerint minden második válaszadó úgy gondolja, hogy a szellemi tulajdon szigorú védelme negatív hatást gyakorol az innovációra. A fiatalabb generáció (15-24 év közöttiek) tagjai körében ez 59 százalék, illetve azok között, akik hamisított terméket vásárolnak, vagy illegális forrásokból származó tartalmakat fogyasztanak 57 százalék ért egyet ezzel a megállapítással, mutat rá az EUIPO jelentése.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem