15 °C Budapest

Emelnék a kenyér árát: már az üzletláncokkal egyezkedik a pékszövetség

MTI
2017. február 2. 19:00

A Magyar Pékszövetség elkerülhetetlennek tartja a kenyér árának emelését, a sütőipar helyzetének javítását célzó tárgyalásokra nyitottak a kiskereskedelmi láncok - ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely megbeszélést szervezett a sütőipar szereplői számára.

A NAK a találkozót követően közleményében arról számolt be, hogy a megbeszélésen a pékszövetség mellett valamennyi kiskereskedelmi áruházláncot meghívták, közülük a CBA, a Coop és a Tesco képviseltette magát. A tárgyaláson részt vett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A közlemény szerint Nagy István szorgalmazta a sütőipar helyzetének mielőbbi rendezését, jelezve, hogy ellenkező esetben nőhet a szürkegazdaság aránya az ágazatban, vagy pedig a termékek minőségének romlásával kell számolniuk a fogyasztóknak. Szilágyi Péter, a Magyar Pékszövetség tanácsadója a megbeszélésen kifejtette:

a sütőipari vállalkozások helyzete évek óta tarthatatlan. Árbevétel-arányos bruttó jövedelmezőségük két százalék körül alakul, ez az alacsony eredményszint nem teszi lehetővé a szükséges fejlesztéseket, korszerűsítéseket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a sütőipar az egyik leginkább kézimunka-igényes szakágazat, ezért a munkaerő költségének változásai az átlagnál érzékenyebben érintik a sütőipari vállalkozásokat. Szeretnék elérni, hogy legalább a munkaerőköltség növekedését érvényesíteni tudják az áraikban.

A résztvevő áruházláncok képviselői jelezték, hogy megértik a sütőipari vállalkozások problémáit, és nyitottak a velük való tárgyalásra.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke eredményesnek ítélte a találkozót, konstruktívnak nevezte az áruházláncok hozzáállását. Idézte az Eurostat adatait, amely szerint 1 kilogramm fehér kenyér ára az Európai Unióban átlagosan 2,1 euró, Magyarországon viszont csupán 0,88 euró. Ennél a közösségben csak Bulgáriában alacsonyabb a kenyér ára.

A kamara adatai szerint a magyarországi sütőiparban körülbelül ezer vállalkozás működik, a szakágazat bruttó termelési értéke mintegy 156 milliárd forint. A sütőipar megközelítőleg 23 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm körül alakul.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm