Kértél már fél kiló tojást a boltban? Ezentúl majd fogsz

2016. augusztus 2. 18:30

Nagyobb szerepet kap a kilós ár az uniós harmonizációnak köszönhetően - írja a Napi.hu.

A tojásoknál jelenleg a darabra vetített ár viszi a prímet, a kilós ár - a kisebb betűméret miatt - kevésbé volt hangsúlyos. A Mindenár.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal szerint ennek vetne véget a kormány honlapján megjelent rendelettervezet, amely azt írná elő, hogy a kilós árat ugyanakkora méretben kell majd feltüntetni, mint a darabra vetített árat. A cikk utal arra, hogy a jelenlegi szabályozás ugyanis megengedi, hogy a kilós ár 20 százalékkal kisebb betűméretben szerepeljen a tojáspultokon.

Kilós ár karrierje

A darabár mellett a kilós tojásárakat 2012-ben vezették be az agrártárca kezdeményezésére. A minisztérium akkor azzal magyarázta a kilós árak bevezetését, hogy a kisebb méretű S-es vagy M-es méretű tojások tömegre vetített ára 11-38 százalékkal magasabb volt, mint a nagyobbaké. Az akkori minisztériumi indoklásban az is szerepelt, hogy a magyar tojástermelőknek gondot okoz, hogy a legkisebb méretű, S jelöléssel ellátott tojások letörik a normál vagy nagyobb méretűek árát.

Első körben csak a kilós ár feltüntetését tették kötelezővé, majd 2014-ben jelent meg az a szabály, amely azt írta elő, hogy a kilós tojásár betűmérete maximum 20 százalékkal lehet kisebb. Ha az új rendelettervezet életbe lép, akkor a kilós árak felnőnek a darabáras társaikhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm