A GVH a hiányosságok miatt összesen 40 millió forintra bírságolta a 4Life Direct nevű céget.
Mennyiségi és minőségi szempontból is jó az idei szezon a kajszibarack szempontjából. A vásárlók kilónként 500 forint körüli árakkal találkozhatnak a piacon, a termelók pedig 325 forintot kapnak érte - írja a Magyar Idők.
Az idén a nagybani piacon a termelők 11 százalékkal olcsóbban tudják eladni a kajszit, mint tavaly. 2014-ben azonban még az ideinél is alacsonyabb áron kínálták a gyümölcsöt. Akkor 300 forint volt egy kilogramm kajszi ára, 2015-ben azonban 425 forintba került a termés és nem is süllyedt ennél alacsonyabbra. Az idén július végén viszont már csak 325 forintot kaptak a termelők egy kilónyi gyümölcsért.
Hektáronként átlagosan 6,9 tonna termett a gyümölcsből, ám az egyes megyék eredményei között nagy különbségek voltak. Vas és Zala megyében például gyakorlatilag nem termett kajszi, míg Somogyban 18 és fél tonna volt a hektáronkénti termésátlag. A tavalyi szezonnal ellentétben, amikor a fagyok, majd az esőzések és a jégeső jelentős terméskiesést eredményeztek, addig az idén megkímélte az időjárás a kajszitermelőket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.