Hódítanak az okostelefonok

2015. május 19. 19:29

A tartós műszaki cikkek értékesítése 2015 első negyedévében 11,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a növekedés fő hajtóerejét a telekommunikációs szektor és a háztartási nagygépek eladása adta - írja a GfK Hungária Piackutató intézet közleményében.

A háztartási nagygép-eladások bővüléséhez a támogatott hűtőgépcsere program is hozzájárult, a hűtők és a fagyasztók értékesítése jelentősen meghaladta az előző év első negyedévit. Ebben a szektorban ugyanakkor a szárítógépek a slágertermékek, ezek értékesítése érte el a legnagyobb növekedést.

A telekommunikációs termékek eladása is nőtt. A növekedés kizárólag az okostelefonok nagy népszerűségének köszönhető, értékben az összes eladott telefonkészülék 95 százaléka volt ilyen eszköz.

Az adatok alapján a háztartási kisgép szektor az első negyedévben mindössze 4,8 százalékkal nőtt. E kategórián belül a kávéfőzők és a szájápolási termékek a legnépszerűbbek, ezek eladása kétszámjegyű bővülést mutatott. Csökkent ugyanakkor például a kenyérpirítók, a vízforralók és a vasalók eladása, míg a porszívóké minimálisan emelkedett.

A szórakoztató elektronikai piac is enyhe növekedést mutat. A piacot leginkább meghatározó síkpaneles televíziók növekedése lelassult, ugyanakkor a nagy kijelzős televíziók iránti keresletnövekedés töretlen, minden ötödik értékesített televíziókészülék 46 collos vagy annál nagyobb kijelzővel rendelkezik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A IT termékek értékesítésének kismértékű bővülését elsősorban a tabletek adják. Az irodatechnikai hardverek és kellékanyagok eladása 3 százalékkal emelkedett. A nyomtatók és multifunkciós berendezések iránti kereslet közepes mértékben nőtt, míg a festékek és tonerek forgalma kismértékben visszaesett.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem