Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Jócskán elmarad az idei malmi minőségű búzatermés az átlagtól. Ennek elsősorban a csapadékos időjárás az oka, hiszen gyakran zúdult eső a földekre, és a kombájnok napokig nem mehettek rá a gabonatáblákra. A kevesebb étkezési búza felhajthatja a liszt, és ezen keresztül a kenyér árát is - írja a Népszava.
Legalább 25-30 százalékos kenyér áremelésre lenne szükség év végéig ahhoz, hogy a sütőipar kompenzálhassa termelési költségeinek növekedését. Ez ugyan nem jó hír a fogyasztóknak, de egyáltalán nem biztos, hogy az iparág szereplői el tudják majd fogadtatni a költségnövekedésüket a kereskedőkkel, az elmúlt egy-két évben ugyanis ez nem sikerült. Ha most sem lesznek eredményesek az egyeztetések az átvételi árakról , akkor sok pékség nagy bajba kerülhet, mert a nyeresége már most is a nulla és az 1-2 százalék között van, ami pedig előbb-utóbb mindenképpen visszaüt a fogyasztókra is. Ugyanis, ha csődhullám söpörne végig a sütőiparon, akkor az végül kényszerű áremelésekbe torkollana, annak érdekében, hogy a túlélő pékségek talpon maradhassanak.Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Orbán Viktor Ferihegyről jelentkezett
- A kínai elnök már az Oroszlános udvarban
- Van egy kis gáz – elkezdtek ismét az európai gázárak emelkedésére fogadni
- Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói
- Valaki vásárolt magának egy szuperszámítógépet egy árverésen
- Kormányinfó: délután fél 6-kor tesz bejelentéseket Orbán Viktor és Hszi Csin-ping