13 °C Budapest

Kiderült, mire költik a leggazdagabbak a pénzüket

Pénzcentrum
2014. május 15. 15:45

Másként hat a rezsi- és trafikháború fent és lent, így nem ugyanakkora inflációval szembesülnek az alacsony és a magas jövedelműek, továbbá a nyugdíjasok és a sokgyerekes háztartások is más-más tempót érzékelnek a statisztikai hivatal adatai szerint. Mutatjuk az okokat.

A KSH külön inflációs indexet kalkulál az alacsony, a közepes és a magas jövedelműek, továbbá a legalább háromgyermekes háztartások számára is. Mindezt az eltérő fogyasztási szerkezet indokolja, és persze mindez továbbra sem jelenti azt, hogy az egyének által érzékelt illetve vélelmezett árváltozások feltétlenül összhangban volnának a hivatalos adatokkal. Áprilisban például - amikor a fogyasztói árszínvonal hajszállal, de alulmúlta az egy évvel korábbit - a nyugdíjasok elméletileg nagyobb árszínvonal-csökkenésnek örülhettek az átlagnál, míg a legszegényebbek ebből kimaradtak.

Az alacsony jövedelműek esetében az átlaghoz képest nagyobb súllyal szerepelnek a kosárban az élelmiszerek, 29 százalékkal 23,9 százalékkal szemben. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek árváltozása valamivel jobban érinti a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe tartozók esetében számított fogyasztói árszínvonalat, mint az általános inflációs rátát. Ugyanez fokozottan igaz a dohányárukra is, a legalacsonyabb jövedelműek esetében e termékkör 10 (!) százalékos súllyal bír, ami bő kétszerese az átlagnak, illetve háromszorosa a legnagyobb jövedelműek esetében alkalmazott kosársúlynak.

A háztartási energia szintén nagyobb arányban van jelen a legszegényebbek fogyasztói kosarában, alapvetően a tűzifa és az egyéb szilárd tüzelőanyagok magasabb súlya miatt. Utóbbi a magyarázata annak, hogy a rezsicsökkentés, amely ezeket a tételeket nem érintette, kisebb mértékben mérsékelte a legalacsonyabb jövedelműek által érzékelt inflációt.

Így költenek a gazdagok

A legfelső jövedelmi decilisbe tartozók a legalacsonyabb jövedelműekhez képest nyolcszor több pénzből gazdálkodhatnak a 2012-es adatok szerint. A háztartási energia és az élelmiszerek súlya a legnagyobb jövedelműek inflációs kosarában jóval kisebb az átlaghoz és a legszegényebbekhez viszonyítva, ám ezen belül az éttermi és büfévásárlásoké kiemelkedően nagy.

Átlagon felüli súllyal bírnak a kosarukban az alkoholos italok, míg a dohányáruk esetében fordított a helyzet. Talán szintén nem meglepő, hogy a takarítás, mosatás szolgáltatás a legnagyobb jövedelműek kosarában közel 3,5-szeres súllyal van jelen az átlaghoz képest, a külföldi üdülés pedig 2,4-szeressel. Részben a háztartási energia kisebb, illetve a tempósabban dráguló szolgáltatások nagyobb súlyával magyarázható a legfelső jövedelmi decilisbe tartozók esetében az átlagnál magasabb árszínvonal-növekedés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ami hiányzik a nyugdíjasok kosarából

A nyugdíjasok fogyasztásában a jövedelmükhöz viszonyítottan elsősorban az élelmiszerek, a háztartási energia és a gyógyszerek súlya magasabb, így ezen tételek árváltozása erőteljesebben befolyásolja a nyugdíjasok fogyasztóiár-indexét. Ebben a kosárban - érthető okokból - nem szerepelnek például az iskoláztatással, gyermekneveléssel kapcsolatos szolgáltatások és termékek sem.

Tavaly meg is szakadt a 2010 júliusa óta jellemző folyamat, 2013-ban ugyanis a nyugdíjasok körében mért fogyasztóiár-index az év nagy részében kis mértékben, de alatta maradt a lakosság egészére vonatkozó fogyasztóiár-indexnek. Ez alapvetően azzal volt magyarázható, hogy a nyugdíjasok körében nagyobb súlyt képviselő háztartási energia esetében a rezsicsökkentő árintézkedések hatása erőteljesebben érvényesült. Ezzel szemben a teljes lakosság körében nagyobb súllyal szereplő szeszes italok és főleg dohányáruk körében mért erőteljesebb áremelkedés már kevésbé éreztette hatását.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem