Abu Dzabiból származó főtulajdonosa lehet a hazai mobilpiac meghatározó cégének, a Yettelnek a Telex információi szerint.
Budapest lakosságának 99 százaléka számára elérhetővé vált a T-Mobile negyedik generációs mobil hálózata (4G/LTE), a cég kínálatában megjelentek az első 4G/LTE-képes okostelefonok, s mobilinternet-csomagjai is megújulnak január 1-től - jelentette be Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a társaság pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: kültéren Budapest lakosságának 99 százaléka, beltéren pedig 83 százaléka számára érhető el a 4G/LTE szolgáltatás. A szolgáltatáshoz több mint 60 vidéki településen is hozzá lehet már férni, így az ország lakosságának közel 27 százaléka számára nyílt meg a 4G/LTE kínálta mobilinternetezés lehetősége kültéren.
Az LTE az egyik legkorszerűbb, s a leggyorsabban fejlődő rendszer a mobilkommunikáció történetében, a világ internet adatforgalma egy év alatt háromszorosára nőtt. A jelenlegi körülbelül 55 milliós teljes LTE-előfizetésszám a becslések szerint 2018-ra 1,6 milliárdra növekszik majd - ismertette.
A modernizáció tavaly májusban kezdődött a Magyar Telekomnál. Itt nem állnak meg, a hálózatfejlesztés jövőre is folytatódik - hangsúlyozta Christopher Mattheisen. A cég jövő évi tervei között szerepel, hogy 2013 végéig például további vidéki településeken biztosít 4G/LTE elérhetőséget. Emellett a lakossági 2G/EDGE lefedettséget a jelenlegi 90-ről közel 100 százalékra emeli.
Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a T-Mobile a főváros lefedésével egyidejűleg forgalomba hozza az első 4G/LTE-képes okostelefonokat is. A cég azt várja, hogy hónapokon belül szinte minden új okostelefon LTE-képes lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A T-Mobile 2012 decemberétől két új mobilinternet-csomaggal bővíti portfólióját, illetve 2013. január 1-jétől teljesen megújítja mobilinternet-csomagjait. A különböző szintű csomagokat az ügyféligényekhez igazodva sávszélesség és a benne foglalt adatmennyiség alapján differenciálja. A változások nyomán a 4G/LTE alapú szolgáltatás még szélesebb ügyfélkör számára válik elérhetővé.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában