Az ÁNTSZ szerint nyilvánvalónak tűnik, hogy nagy az érdeklődés az új típusú influenza elleni védőoltás iránt, egyes háziorvosi rendelőkben még a második kiszállítás előtt elfogyott a vakcina - írja a Napi.
Az oltóanyag kiszállítása szeptember végén kezdődött, ekkor országosan 1,3 millió influenza elleni vakcina került a háziorvosi rendelőkbe. A második körben október 12-én kezdődött meg a kiszállítás, ugyanennyi szezonális és új típusú influenza elleni védőoltás eljuttatásával a háziorvosokhoz.
A kiszállítás ezt követően a vakcina rendelkezésre állásától függően történik. A gyógyszertárakban még nem kapható az oltóanyag, egyelőre csak azok juthatnak hozzá, akik valamely rizikócsoportba tartoznak.
A felnőttek után már a gyerekeket is lehet oltani, múlt csütörtökön ugyanis megkapta a forgalomba hozatali engedélyt a 3-18 éves korosztály számára készített pandémiás vakcina is. A következő lépés a 6 hónaposok és 3 év közöttiek oltóanyagának engedélyeztetése lesz, de itt még tartanak a vizsgálatok.
Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint október 11-éig a H1N1 vírus által okozott ismert megbetegedések száma 283-ra emelkedett, amelyek közül 4 halálos kimenetelű volt. Október 11-éig 2266 beteg esetében történt virológiai vizsgálat influenzavírus kimutatása céljából.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új típusú influenza elleni védettség a beoltást követő 2 héten belül fejlődik ki, és több hónapig tart. Az egészségügyi szaktárca tájékoztatása szerint a vakcina a gyártástól számítva legfeljebb 1 évig használható fel.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában
- Üzent a börtönből a Magyarországon elfogott Antifa-aktivista
- Távoli ország üzent Emmanuel Macronnak
- Háromváros Kerékpáros Fesztivál Békésben: még lehet regisztrálni