Egy a közelmúltban rendezett, a globalizációval járó egészségügyi problémákat taglaló világkonferencián egy élvonalbeli mikrobiológus bejelentette, hogy kutatási eredményei szerint a réz igen jó hatásfokkal hatástalanítja az A típusú influenza kórokozóit, így a H1N1 vírusokat is. A projektet az idén a vírusölők témakörének szentelt természettudományi világkonferencián ismertették. A kutatást Bill Keevil professzor, a Southamptoni Egyetem környezet-egészségügyi tanszékének vezetője irányította.
Keevil kutatásai azt bizonyítják, hogy a vörösréz aktívan gátolja az A típusú (H1N1) influenza terjedését, így a sárga- és a vörösréz is fontos szerephez juthat a nyilvános terek gyakran érintett felületeinek anyagaként. Alkalmazásuk - például kilincsek, fogantyúk, vízcsapok esetében - olyan újabb óvintézkedésnek minősül, ami hatékonyan akadályozhatja a fertőzések terjedését. Keevil tanulmánya egy kísérletsorozatra épül, amelynek során az A típusú influenzavírusok lappangását vizsgálták vörösréz és rozsdamentes acél felületeken - írta a Világgazdaság. Az eredmények szerint a 24 órás inkubáció után 500 ezer virion (vírusrészecske) továbbra is fertőző maradt a rozsdamentes acélfelületeken, míg a rézfelületeken mindössze egy óra elteltével már a vírusok 75 százaléka elpusztult, hat óra múltán pedig mindössze 500 virionnak sikerült megőriznie aktivitását. Vagyis megerősítést nyert, hogy a réz képes jó hatásfokkal megsemmisíteni egyes patogén baktériumokat, például az E colit, a szalmonellát és az MRSA-t, azaz a methicillin- és oxacillin- (penicillinszármazékok) rezisztens Staphylococcus aureust. Utóbbi például az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek közül a legvirulensebb s gyakran okoz fertőzéseket kórházakban, konyhákon, étkezőhelyeken és közösségekben.Ennek ismeretében egyre szélesebb körben kell tudatosítani a réz alkalmazásának jelentőségét a megelőzést szolgáló egészségügyi óvintézkedések részeként. Az USA környezetvédelmi hatósága (US Environmental Protection Agency, EPA) például a rézötvözeteket mint antimikrobális anyagokat már törzskönyvezte, hivatalosan is elismerve azok bizonyított közegészségügyi előnyeit.Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz