24 °C Budapest

Letarolta a védett növényeket az Elmű

Pénzcentrum
2009. január 21. 09:30

Kétszáztíz, egyenként tízezer forint természetvédelmi homoktövistőt pusztított ki az újpesti 24,5 hektáros Homoktövis természetvédelmi területen az Elmű távvezeték-építés közben - írta a Magyar Nemzet.


Homoktövis

A távvezetékek építésekor csak azokat a növényeket kell eltávolítani, amelyeknek ágai elérhetik a magasban húzódó kábeleket, így kigyulladhatnak, halálos sérülést okozva az arra járóknak, vagy épp lángra lobbanthatják az egész vidéket. A homoktövis azonban nem nő 3-5 méternél magasabbra, így esélye sincs, hogy elérje a 10-12 méter magasban húzódó vezetékeket, mégis kivágták őket.

Ezen felül számos védett növényfaj, így a homoki fátyolvirág, a kardlevelű madársisak és a homoki kikerics példányai is elpusztultak. Ez utóbbi különösen azért fájó, mert kiemelt védettséget élvez: az Európai Unióban is külön nyilvántartott és közösségi jelentőséggel bír. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület becslése alapján a kár 2,5 millió forintra rúg.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem