Az interneten keresztül vásárló fogyasztók az EU-ban gyakran nem férhetnek hozzá adott szolgáltatásokhoz, illetve csak magasabb áron érhetik el azokat, ha nem a saját országukban akarnak vásárolni - mutatott rá Herczog Edit EP képviselő az EU belsőpiaci biztosának feltett írásbeli kérdésében.
A szocialista politikus arra kért választ, hogy az a fogyasztó aki árukat - például könyveket, szórakoztató elektronikai termékeket - szeretne vásárolni, illetve zenei fájlokat vagy filmeket kíván letölteni egy multinacionálisan működő, de másik tagállamban fenntartott honlapról, miért nem juthat hozzá, vagy csak magasabb áron az adott áruhoz vagy szolgáltatáshoz. Vajon a szolgáltatásokról szóló irányelv erre vonatkozó rendelkezését helyesen alkalmazzák-e?
Charlie McCreevy belső piaci biztos válaszában hangsúlyozta, hogy a bizottság mindent megtesz azért, hogy elháruljanak azok az akadályok, amelyek ma még hátráltatják a belső piacon a fogyasztókat megillető jogok teljes mértékű érvényesülését. A szolgáltatási irányelv 20. cikkének (2) bekezdése egyértelműen arra kötelezi a tagállamokat, hogy vessenek véget annak a gyakorlatnak, amely szerint a szolgáltatók a szolgáltatás igénybe vevőjének állampolgársága vagy lakhelye szerint hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak. A bizottság szerint, miután az irányelv rendelkezéseit a tagállamok 2009 végéig átültették nemzeti jogukba, az idézett 20. cikk hathatósan fogja szolgálni az interneten árukat vagy szolgáltatásokat vásárolni kívánó fogyasztókat sújtó diszkrimináció elleni küzdelem ügyét, és kulcsszerepet fog játszani a kiskereskedelmi szolgáltatások valóban páneurópai piacának kialakításában.
"Fontos, hogy javuljon a bizalom az online kereskedelem iránt, hiszen az EU-ban napjainkban már 150 millió uniós polgár vásárol az interneten" - hívta fel a figyelmet Herczog Edit fogyasztóvédelmi szakpolitikus.
A belső piaci biztos Herczog Editnek adott válaszában külön kitért arra, hogy a Bizottság jelenleg a tagállami közigazgatási szervekkel együttműködve igyekszik gondoskodni az irányelv helyes végrehajtásáról, és ezzel összefüggésben a tagállamokkal együtt vizsgálja azt is, hogyan lehetne legelőnyösebben biztosítani, hogy a 20. cikkben megfogalmazott diszkriminációmentességi szabály helyesen jelenjen meg a nemzeti jogrendszerekben, illetőleg azt, hogy a jövőben a tagállami hatóságok majd valóban hatékonyan járjanak el a szabályt megszegő szolgáltatókkal szemben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Az egységes piac több választási lehetőséget is ad a fogyasztóknak, de ahhoz, hogy az emberek aggodalom nélkül, biztonságban válogathassanak a kínálatból, szükség van egy teljes EU-t lefedő jogi biztonsági hálóra. Ezt a célt szolgálja az Európai Bizottság közelmúltban nyilvánosságra hozott törvénytervezete az online vásárlásokról, amely erősíteni akarja az uniós állampolgárok jogait, bárhonnan is szerezzék be a kívánt terméket" - mondja az EP képviselő.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is nőtt február és április között - a nap hírei
- Két magyar döntős a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon
- Megverték, kirabolták és magára hagyták az idős férfit - több év fegyház vár rájuk
- Négy év múlva Franciaországban lesz a jégkorong-világbajnokság
- Mártírhalált akartak halni, most börtönbe mennek
- Ungár Péter: átalakulás előtt van a magyar politika